2026. február 8., vasárnap - Aranka

Archívum

Pécsváradi Leányvásár, 2017. október 20–22.

962

neptancAz 1966 óta megrendezésre kerülő Leányvásár gyökerei a régmúltban erednek, mai, felújított formájában és tartalmában évtizedes hagyományokra tekint vissza. Zengővárkony és Pécsvárad magyar fiataljai Lukács-napjához kötődően találkoztak, ismerkedtek, szórakoztak október 18-ához közel eső hétvégen.

Ezeket a találkozókat nevezték el helyben tréfásan „kálomista búcsúnak”.

A programunkban kezdetektől jelen vannak a kézművesek, népművészek, akik napjainkra országos hírű népművészeti kirakodó vásárral és bemutatókkal színesítik a főutca hangulatát. Ugyancsak rendszeresek a bábosok, színjátszók, népzenészek, utcaszínházasok, mutatványosok előadásai gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt élményt nyújtó produkciói.



Hagyományossá váltak a rendezvényhez kapcsolódó kiállítások is, amelyeken elsősorban a település és a térség történelmi örökségét, népi hagyományait, kézművességét és egy-egy népcsoportot mutatnak be az ide látogató vendégeknek, érdeklődőknek. A rendezvény részét képezi a térség gasztronómiai kultúrájának a bemutatása is, az ide látogatók megízlelhetik a tájegység borait, és hozzá a híres sültgesztenyét.

Időpont: 2017. október 20–22.
Helyszín: Pécsvárad
Információ: pecsvaradileanyvasar.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

DOGZ farsangi falkaséta 2026-ban

More details
Hévízi evezés gyönyörű környezetben

Hévízi evezés gyönyörű környezetben

More details
Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

Falánk fánkfalók találkozója, 2026. február 8.

More details
Ügetőfarsang, 2026. február 7.

Ügetőfarsang, 2026. február 7.

More details
VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

VI. Társasjáték Cserebere és Vásár, 2026. február 7.

More details
Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

Vár még a Garden of Lights az ELTE Füvészkertben 2026. február 15-ig

More details
45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

45. Magyar Filmszemle - 2026. február 2-8.

More details
Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

Beautyworld Japan Fukuoka, 2026. február 16-18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője