2025. június 16., hétfő - Jusztin

Archívum

Lite Ride közlekedésbiztonsági rendezvény, 2016. október 22.

634

kozlekedesÁtlagosan évente több, mint 20 000 ember szenved sérülést közúti közlekedési balesetek során Magyarországon. A sérülések jelentős része lakott területeken, városokban, falvakban következik be. Egy részük elkerülhető lenne, ha a közlekedők tisztában lennének a láthatóság fontosságával, ha magukévá tennék a „Végre látszol!” szlogen szellemiségét.

Ennek jegyében szervezik meg 2016. október 22-én a közlekedésbiztonsági Lite Ride programot, amelyen bárki részt vehet Újbuda egyik frekventált helyén, a Feneketlen-tó mellett, az Edömér utcában.

A saját láthatóságunk, a másik közlekedő „meglátása” direkt és indirekt értelemben is fontos. Láthatónak kell lennünk és olykor belátónak másokkal szemben. A szervezők, azaz Újbuda Önkormányzata, a KTI Közlekedéstudományi Intézet az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az XI. kerületi Rendőrkapitányság közös célja, hogy minél többekben tudatosodjon a biztonság igénye, minél többen tudják, hogy ők maguk mit tehetnek a saját és mások biztonságáért, s lehetőleg mindenki legyen „látó és látható”!

Az esemény fővédnöke, Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, védnökei pedig Király Nóra és Dr. Molnár László alpolgármesterek.

Az évi több, mint 20 000 közlekedési sérülés negyede sajnos súlyos vagy halálos. Újbuda Önkormányzata elfogadhatatlannak tartja, hogy a kerületben évente több mint 300 ember – köztük gyermekek, idősek – sérül meg, ezért partnereivel közösen igyekszik tenni a biztonság növeléséért. A Lite Ride szervezők célja a közlekedési béke, a kevésbé önös gondolkodás és a körültekintő, másokra figyelő mindennapi közlekedési gyakorlat megteremtése. A közlekedési balesetek egy része azért következik be, mert a közlekedők nem vesznek figyelembe egyszerű láthatósági szabályokat.

Még mindig gyakorta látni gyalogosokat sötét ruházatban, s mind többször lehajtott fejjel, zenét hallgatva körültekintés nélkül az útra lépni. Sajnos még nem feledhetjük azt a látványt, hisz még mindig valóság, hogy a szürkületből az utolsó pillanatban rajzolódik ki egy kerékpáros kontúrja, aki nincs kivilágítva. De említhetjük a gépkocsivezetőt, aki a ködlámpáját indokolatlanul használva vakítja el a szembe jövő autóst. A sort hosszasan lehetne folytatni. A szervezők hisznek abban, hogy ha az emberek tisztában vannak a szabályokkal, ismerik a lehetőségeket és meglátják a másik közlekedőben az embert, akkor a helyzet jelentősen javulhat!

Az ingyenes programok 2016. október 22-én délután 2 órától várják a kicsiket és nagyokat egyaránt: lesz miniKRESZ pálya, kerékpáros ügyességi pálya, mopedszimulátoros verseny, kerékpár-átvizsgálás, kerékpár-szerelő gyorstalpaló, elsősegélysátor, részegszemüveg és kreatív foglalkoztató, ovis közlekedési tanszőnyeg, rendőrségi bemutató, a színpadon pedig bábszínház előadás és a Handabanda együttes szórakoztatja majd a közönséget.

A „Végre látszol!” szlogen felhívja a figyelmet a közlekedésbiztonság egyik kulcskérdésére, a láthatóság problémájára. A balesetek egy része már azzal elkerülhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és gyalogosok is megfelelően kivilágítva, láthatóan közlekednek.

Kifejezetten ezt üzeni majd a rendezvény záróakkordja, a „Fényparádé-Fénybe öltözöttek felvonulása”, ahová a szervezők mindenkit a legkreatívabb módon kivilágítva várnak. A fénylő karkötőktől kezdve a fejlámpákig, a fényvisszaverő dzsekik és mellények használatán keresztül a ledes babakocsikig bármivel vonulhatnak a résztvevők, a lényeg, hogy jól látszódjanak, figyelem felkeltőek legyenek

Időpont: 2016. október 22. délután 14.00-tól
Helyszín: Budapest XI. kerület, Edömér utca (Parkszínpad mellett)
Információ: www.facebook.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

Tihanyi Levendula Fesztivál, 2025. junius 20-22.

More details
Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

Magyar Mozgókép Fesztivál, 2025. június 18-21.

More details
BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

BMW Találkozó, 2025. június 18-22.

More details
Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

Szolnoki Tiszavirág Fesztivál, 2025. június 17-21.

More details
Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

Portfolio Future of Construction, 2025. november 11.

More details
Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

Portfolio Banking Technology, 2025. november 4.

More details
Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. október 14.

Portfolio Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum, 2025. október 14.

More details
Portfolio Private Health Forum, 2025. szeptember 30.

Portfolio Private Health Forum, 2025. szeptember 30.

More details
Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője