2026. február 5., csütörtök - Ágota

Archívum

Hacktivity Biztonsági Fesztivál, 2016. október 21-22.

1537

biztonsagIdén tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb Független IT Biztonsági Fesztiválja 2016. október 21–22-én Budapesten, a MOM Kulturális központban. Számos előadás és  workshop, valamint izgalmas versenyek várják az érdeklődőket. A rendezvény szakmai partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

A két napos eseményre számos ország etikus hackerei, szakemberei érkeznek, köztük a Mobile Pwn2Own verseny győztese, Komáromy Dániel is, aki egyben idei konferencia egyik keynote speakere is. Daninak a verseny történetében elsőként egy Samsung csúcsmobil sérülékenységének kihasználásával sikerült nyernie. Továbbá büszke tagja a SpamAndHex CTF csapatának is, akiknek sikerült megszerezniük a 10. Helyet a Defcon CFF selejtezőjén, és bejutottak a Las Vegas-i döntőbe is.

hacktivity2016

A másik kulcselőadó pedig Travis Goodspeed, a vérbeli hardver hacker, aki ha úgy adódik, leselejtezett katonai parabolát telepít a kertjébe, hogy műholdak mozgását figyelje. Nevéhez fűződik (egyebek mellett) az első publikus merevlemez, firmware rootkit, és a Facedancer USB fuzzer megalkotása is. Társaságában a hálózati réteg alatti vadregényes vidék történetei mellett a hamisítatlan hacker gondolkodásmódba is betekintést nyerhetünk.

Időpont: 2016. október 21-22.
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Információ: hacktivity.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

4 Helyszín Konyhabútor Kiállítás, 2026. február 20-22.

More details
FeHoVa, 2026. február 5-8.

FeHoVa, 2026. február 5-8.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

Egy jó frizura többet fiatalít, mint 1000 csodakrém és kezelés

More details
Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

Üzemeltetőt vált a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

More details
GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

GardenExpo, 2026. 2026. március 20-22.

More details
Terra Pláza, 2026. február 15.

Terra Pláza, 2026. február 15.

More details
Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

Nemzetközi Macskakiállítás, 2026. február 7-8.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője