2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Lerakták az Ericsson Magyarország új székházának alapkövét

1625

ericsson szekhazLerakták az Ericsson Magyarország új, 24 ezer négyzetméteres székházának alapkövét kedden Budapesten az Infoparkban. A várhatóan 2017 végére elkészülő beruházás a távközlési vállalat Svédországon kívüli egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja lesz. A hatemeletes Ericsson Házban mintegy 1800 munkavállaló dolgozik majd.

 

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója kiemelte, az Ericsson Házban a Budapesten különböző helyszíneken működő egységek összeköltözhetnek. Így a kutatás-fejlesztés mellett az értékesítés, a kiszolgáló és támogató osztályok, a regionális szolgáltatóközpont, valamint az Ericsson budapesti technológiai inkubátora, az Ericsson garázs is egy helyre kerül, erősítve a szakmai párbeszédet és az együttműködést.

Kiemelte, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) közelségének és az Infopark kreatív, innovatív közegének nagy szerepe volt a budapesti K+F központ nemzetközi sikereiben, abban, hogy az itt dolgozó 1500 fős csapat az egyik legjelentősebb bázissá nőtte ki magát az Ericssonon belül.

Noah Steinberg, a beruházó Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az Ericsson Ház az Infoparkban kialakítandó Magyar Nobel-díjasok Parkja első ütemeként épül fel, és a 21. század kihívásainak megfelelő, innovatív, környezettudatos, világszínvonalú épület lesz. A magyar nemzetgazdaság nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen, hogy az itt működő világcégek számára megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre, hogy a magyar munkaerő érvényesülni tudjon - tette hozzá.

Kérdésre Noah Steinberg elmondta, a beruházás volumene 20 milliárd forint körüli. Az Ericsson tájékoztatása szerint a székházat hosszú távra bérli majd a vállalat. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar Nobel-díjasok munkássága eddig nagyrészt más országokban érte el csúcspontját, ezért is fontos, hogy most egy világcég Magyarországon, jórészt magyar szakemberekkel működteti és fejleszti tovább tudományos kutatóközpontját. Mint mondta, a kormány az innovációban látja a versenyképesség fő irányát, az erre költhető forrásokat háromszorosára emelték, ami 2020-ig 700 milliárd forintot jelent.

Hoffmann Tamás. XI. kerület, Újbuda polgármestere azt emelte ki, hogy a Magyar Nobel-díjasok Parkja létesítésével tovább erősödik a kerület innovációban betöltött szerepe, ami a város további fejlődésére is nagy hatással van. Kitért arra, hogy a távközlés rendelkezik az egyik legnagyobb innovációs potenciállal, csaknem 150 ezren dolgoznak az iparágban, ami nagyjából megfelel a kerület lakosságának, valamint a magyar bruttó hazai termék csaknem 12 százaléka is ehhez a szektorhoz köthető.

Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete kiemelte, az Infoparkban, a BMGE mellett stratégiailag fontos helyszínre esett a választás, a siker kulcsa lehet, ha az innovatív partnerek egy helyen összpontosulnak.

A Wing Zrt. sajtóanyaga szerint az épület terveit a Wing leányvállalata, az Aspectus Architech készítette, a kivitelező a Strabag Magyarország. A beruházást egy banki konzorcium finanszírozza, amelynek tagjai az Unicredit Bank Hungary, az Unicredit Bank Austria és a K&H Bank.

A hatemeletes Ericsson Házban mintegy 1800 munkavállaló dolgozik majd, az ingatlanhoz 540 parkoló és 250 kerékpártároló fog tartozni - áll a Wing Zrt. sajtóanyagában.

(Forrás: MTI)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

Made in Debrecen Fesztivál, 2026 március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője