2026. június 9., kedd - Félix

Archívum

Megvannak az év fürdői

932

furdozoIdén második alkalommal rendezték meg az Év Fürdője versenyt, amelyben közel 200 magyarországi fürdőre három kategóriában lehetett voksolni. A végeredmény változatos képet mutat: a nyertesek az ország egymástól távoli pontjairól kerültek ki, és jellegükben is mások. Idén egy barlangfürdőt, egy gyógyfürdőt és egy aquaparkot szerettek hazánkban a legjobban.

A fürdők három kategóriában indultak: az Év Fürdője, az Év Feltörekvő Fürdője és a Helyiek Kedvenc Fürdője - emlékeztetett az origo.hu. A kategóriák kialakítása azért volt szükséges, mert hazánk több mint kétszáz fürdője rendkívül eltérő adottságokkal és lehetőségekkel rendelkezik.

Így a kisebb fürdők a hozzájuk hasonlókkal mérhették össze magukat, nem a nagy, ismert vagy nagyvárosokban található fürdőkkel. A besorolás a medencék száma, a település mérete és a fürdő ismertsége alapján készült.

2016-ban az év fürdője a Miskolctapolcai Barlangfürdő lett, amely az egyik legkülönlegesebb fürdőhelyszín Magyarországon. A legkedveltebb magyar fürdő nemcsak hazánkban számít egyedinek, de karsztban ilyen magas hőfokú víz Európában sincs máshol. A 30 fokos víz és a barlang klímája is gyógyhatású.

Az Év Feltörekvő Fürdője 2016-ban a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő lett, négyféle gyógyvíz és 21 medence áll a itt a vendégek rendelkezésére. 

Az Év Fürdője közönségszavazáson a Helyiek Kedvenc Fürdője kategóriában az Orfű Aquapark lett a győztes. Az aquapark felejthetetlen élményeket kínál a szórakozni, fürdőzni és kikapcsolódni vágyó vendégek számára.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője