2026. július 2., csütörtök - Ottó

Archívum

Bejött a kastélyainknak a színes programkínálat

1625

kastelyKiemelkedő látogatószámokat ért el a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ a fenntartásában álló helyszíneken 2016 első félévében. A tavalyi év adataihoz képest júliusig közel 30%-kal többen voltak kíváncsiak a megújult műemléképületekre. A siker többek között a várakba, kastélyokba, emlékhelyekre szervezett programoknak köszönhető.

2015 első félévéhez képest közel 30%-kal nőtt a Forster Központ fenntartásában működő kastélyok és várak népszerűsége a látogatottsági adatok alapján. Az idei év januártól júniusig tartó időszakában összesen 97 ezer látogatót fogadott helyszínein a Központ. Júniusban például 5 ezerrel több vendég érkezett az előző év azonos időszakához képest.

A színes programok és rendezvények bővülésével egyre többen indulnak útnak, hogy felfedezzék az ország különböző pontjain rejtőző műemlékeket. A Húsvét a Kastélyban, a BORkulTÚRA gasztro-programsorozat, valamint a Múzeumok Éjszakájára szervezett rendezvények vonzották leginkább az épített örökség rajongóit.

Az öt legnépszerűbb helyszín a Siroki Barlangvár és népi lakóház, a majki Kamalduli remeteség, a tiszadobi Andrássy-kastély, az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és a füzzérradványi Károlyi-kastély. Megnőtt az érdeklődés a Nádasdy-kastély, az ozorai Pipó Várkastély és a dégi Festetics-kastély iránt is, impozáns dísz- és báltermeiket, csodálatos parkjaikat egyre több pár választotta esküvője színhelyéül az utóbbi fél évben.

Megjelent és rövidesen – angol nyelven is – elérhető a Központ helyszínein az a hiánypótló kiadvány, amely 64 oldalon részletesen, fotókkal gazdagon illusztrálva mutatja be a Forster Központ fenntartásában működő és látogatható várakat, kastélyokat, emlékhelyeket.

Majk

Majk


A Nemzeti Kastély- és Várprogram megvalósulásával a jövőben tovább bővül a műemléki helyszínek sora. Az újjászülető kulturális desztinációkkal tovább gyarapszik a belföldi turisztikai kínálat. A Forster Központ sikeres pályázatainak köszönhetően húsz vár és kastély újulhat meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) a Nemzeti Kastély- és Várprogramra fordítható 33 milliárd forintos uniós támogatásából.

Az ország kulturális örökségének fontos és magasztos képviselői a várak és kastélyok. Kiemelkedő jelentőségű feladat ezek fejlesztése, karbantartása és gondozása. A látogatószámok növekedése jelzi, hogy a Forster Központ sikerrel végzi egyik legfontosabb feladatát: a fenntartásában működő kastélyok, várak és emlékhelyek népszerűsítését, és a helyszíneken a hiteles, a látogatók számára vonzó és tartalmas programok szervezését.

Dég

Dég

Kiadvány
 
A látogatható helyszínekről magyar illetve angol nyelvű átfogó kiadványt jelentetett meg a Központ.
 
(Esemény Menedzser - Turizmus Online)
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője