2026. április 26., vasárnap - Ervin

Archívum

A Meki és a gasztroforradalom

912

mekiA világ legnagyobb gyorsétteremlánca nehezen alkalmazkodik az igények változásához, legnagyobb piacain már két éve nem tud jót húzni, pedig még vezetőt is cserélt. Az amerikai franchise-partnerek panaszkodnak, Ázsiában sorozatos élelmiszer-biztonsági botrányok tettek be az üzletnek, közben a Meki nyakára másznak az újabban indult, kisebb étteremláncok.

A cég folyamatosan küzd, hogy meggyőzze a fogyasztókat: nem állatkínzással előállított vagy szénné tartósított egészségtelen ételeket árul, de még ha így is van, nem egyszerű küldetés ez a kézműves hódítás korában. Magyarországon azért nem kell félteni a töretlenül közönségkedvenc Mekit, igaz, mi még csak a gyorskaja-forradalom elején járunk.

A McDonald's hiába a nagyvállalati kapitalizmus egyik szimbóluma, az utóbbi időben mintha kezdené elveszíteni a talajt a lába alól. A világ leghíresebb gyorsétteremlánca az elmúlt két évben csökkenő árbevétellel működik, pedig ilyen nem fordult elő vele több mint tíz éve. A vállalat magyar ága egyelőre köszöni szépen jól van, de az anyacég küszködését okozó folyamatok globálisak, így jó eséllyel hamarosan ide is begyűrűznek.

A McDonald's az egyik legismertebb márkanév, több mint 36 ezer éttermével a sarkköröket leszámítva az összes kontinensen jelen van, és a legutóbbi pénzügyi évében több mint 25 milliárd dolláros árbevételt ért el. Mégsem lehet nyugodt a cégvezetés, mivel ez az egyébként brutális összeg valójában csökkenést jelent az előző évhez képest. A céget 2012-től három éven át vezető Don Thompsonnak a siralmas statisztikák miatt kellett lemondania tavaly, a helyébe Steve Eastbrook lépett, akinek most valami nagyon okosat kellene kitalálnia, de ebből az első évben még semmi nem látszott, sőt: 2015-ben még az előző, gyenge évnél is több mint 9 százalékkal alacsonyabb volt az árbevétel.

Előd Fruzsina írása teljes terjedelemben az index.hu oldalán olvasható >>

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője