2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Archívum

Újabb különleges akcióban a budapesti strandok

999

strandEbben az évben sem maradhat el a Budapest Gyógyfürdő Zrt. ötletes strandkampánya. Most a Keleti Pályaudvar 7-es buszmegállóját alakították át medencévé, ahogy állunk a várakozóban, olyan érzésünk van, mintha igazából a vízben lennénk. Az élmények fokozására beépítettek be egy vízzel telített, buborékoló látványelemet.

Az eddig még közterületen nem használt VR szemüvegben látható 180 fokos videón keresztül az arra járók még inkább egy úszómedencében érezhetik magukat. A VR technológiának, illetve a kialakításnak köszönhetően körbe tudunk nézni a medencében, így bukkanhatunk újabb és újabb élményekre a vízalatti világban.

A nyár folyamán számos családi, sport és gyerekprogram teszi még színesebbé a strandok életét, hiszen számos hétvégéken mind a hat strandon érdekes és szórakoztató programok és egyéb sportolási lehetőségek is várják az érdeklődőket. Július 29-én a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére idén is megrendezésre kerül a Strandok Éjszakája program, melyhez a Budapest Gyógyfürdői Zrt. idén a megújuló Paskál strandon megszervezésre kerülő programokkal csatlakozik. Bár a Dagály strandon az úszóközpont építése miatt megszűnik a gyerek- és tanmedence, ezen a nyáron különlegességgel várjuk a látogatókat, hiszen mind az UEFA Labdarúgó Európa Bajnokság, mind az Olimpia idején 12 nm-es LED falon követhetik végig a sporteseményeket, akár a hűsítő medencében ülve. Ugyanez a lehetőség várja a Széchenyi fürdőbe látogató vendégeinket is, akik szintén 12 nm-es LED fal előtt drukkolhatnak kedvenc sportolóiknak.

A Palatinus és a Dagály strand árai változatlanok, a Csillaghegyi, Római és Pünkösdfürdői strandokon 100 Ft-tal emelkednek a belépők árai, de természetesen továbbra is lesz lehetőség gyermek, diák és nyugdíjas jegyvásárlásra, illetve komoly kedvezményeket nyújtó családi belépők megváltására.

A Csillaghegyi strandon idén is nagyon kedvezményes, 1000 Ft-os egységes áron várjuk a strandolni vágyókat, hiszen évek óta törekvésünk, hogy minél szélesebb vásárló rétegnek tudjuk biztosítani a biztonságos, kulturált strandolás lehetőségét. Az árak megtalálhatóak a www.budapestgyogyfurdoi.hu weboldal Fürdők menüpontjában.

Információ:

Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
Czinege Szilvia értékesítési és marketing igazgató (Telefon: 30/961-6782)
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.budapestgyogyfurdoi.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője