2026. július 1., szerda - Annamária

Archívum

HYPERSPACE, 2016. április 23.

1475

fesztival2016. április 23-án 20. születésnapját ünnepli a HYPERSPACE, amely két évtizedes történetével nem csak Közép-Európa legjelentősebb techno rendezvényévé nőtte ki magát, ezzel alapjaiban meghatározva a magyar elektronikus zenei kultúra fejlődését, hanem európai szinten is példátlanul hosszú ideje tartó technotörténelmi sikereket tudhat magáénak.

Az 1996. április 13-án megrendezett első HYPERSPACE óta közel 200 DJ és producer lépett fel a rendezvényen. Köztük a világ legnagyobb hatású techno előadói, akiket a legtöbb esetben elsőként mutatott be a DEADCODE PRODUCTION által szervezett sorozat a hazai közönségnek.

Ennek a 20 évnek a méltó megünneplésére a HYPERSPACE XX. a jelenkori techno legfontosabb nevei közül válogatta össze a jubileumi line up-ját, amely ennek megfelelően közel 20 nemzetközi és hazai DJ-t vonultat fel a Hungexpo két arénájában.

2016. április 23-án itt lesz velünk a kortárs techno egyik legnagyobb úttörője, BEN KLOCK, a Dystopiant képviselő RØDHÅD, valamint VRIL, a magyar közönség kedvencei, THE ADVENT & INDUSTRIALYZER, a belga MARCO BAILEY, a birminghami REBEKAH, a német FELIX KRÖCHER és JOHANNES HEIL, az olasz MANY REASONS, a portugál LEWIS FAUTZI, a HYPERSPACE megálmodója, és az újonnan alakult Intervamp Records feje, HOT X. Velünk lesz továbbá JAY LUMEN, TIJANA T, BUDAI, SANFRANCISCOBEAT, illetve IGOR DO'URDEN és JAY CORTEZ, akik egy b2b szettel fogják megidézni a PATEX-es időket.

2016. április 23-án tehát egy megismételhetetlen és egyedülálló rendezvénnyel ünnepel a HYPERSPACE. Legyetek részesei ti is 20 év történetének, ünnepeljük együtt az elmúlt két évtizedet!

Időpont: 2016. április 23
Helyszín: Hungexpo
Információ: hyperspace.co.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője