2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Kézműves Ízek Fesztiválja, 2016. március 25-28.

1186

mez„Őrizzük meg értékeinket együtt” a jelmondata a Szentesi Vendégszeretet Egyesületnek, melynek tagjai immár ötödik alkalommal rendezik meg a Kézműves Ízek Fesztiválját. Az időpont most is Húsvéthétfő: 2016. március 28. A rendezvénynek, ami a Szentesi Művelődési Központtal együttműködve valósul meg, a Tóth József utcán található Művelődési és Ifjúsági Ház ad otthont.

Jó idő esetén – amiben bizakodnak a szervezők – a Kurca partot is birtokba veszik. A rendezvény különlegessége az idén is, hogy nem csak hagyományos népi ételeket készítenek, de be is vonják abba az érdeklődőket, és a mesterfogásokon kívül az ételek receptjét is megkaphatják a látogatók. A nap folyamán a kézművesek munkájába is bekapcsolódhatnak a fesztivál vendégei.

A sütés-főzés mellett előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, népi muzsika, néptánc színesíti a programot. A látogatók pedig locsoló verssekkel készüljenek, amit megoszthatnak másokkal.

Az idei év újdonsága: a rendezvény előhírnökeként, Nagypénteken tojásfa díszítésre várják az érdeklődőket. Március 25-én 10 órától a Kossuth téren egy, a Luther téren kettő előre kijelölt fát díszíthet fel a város apraja nagyja, a nap folyamán az általa készített Húsvéti díszekkel.

Időpont: 2016. március 25-28.
Helyszín: Szentes
Információ: www.szentesinfo.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője