2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

Újra lesz BNV a Hungexpón!

996

A terveket felülteljesítve, több mint 5 milliárd forint árbevételt ért el a Hungexpo Zrt. tavaly, 30 százalékkal meghaladva a 2014-es eredményt. A cég öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t. A viszonyítási alapként szolgáló előző páratlan évhez, 2013-hoz képest jelentősen, 60 százalékkal nőtt a zrt. bevétele – mondta Ganczer Gábor vezérigazgató.

A 2015. évi árbevétel 51 százaléka saját szervezésű kiállításokból, 45 százaléka külsős rendezvényekből, 4 százaléka egyéb tevékenységből származott.

Tavaly több mint 500 ezer látogató kereste fel a vásárközpontban a rendezvényeket, a kiállítók több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek, a Hungexpo megnövekedett teljesítményének eredményeként pedig a társaság alkalmazottainak számát 15 százalékkal növelte.

A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a tavalyi növekedés részben annak köszönhető, hogy visszatért a kiállítói kedv, 2016 pedig remélhetőleg az erősödés és a bővülés éve lesz. Összesen 23 kiállítást rendeznek a vásárvárosban, illetve kiemelt figyelmet kap majd a gasztronómia és a turizmus.

Nemzetközi rangú esemény is lesz

Januárban már két nemzetközi rendezvénynek adott helyt a vásárközpont, a konferenciák összesen 4400 látogatót vonzottak. Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezik az AgromashExpo agrárkiállítást, a FeHoVa fegyver, horgászat, vadászat kiállítást, valamint a Sirha nemzetközi élelmiszeripari, cukrász, sütőipari és vendéglátó-ipari szakvásárt.

Mindemellett öt év után most ősszel először ismét megrendezik a BNV-t, továbbá a vásárközpont ad otthont az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) éves kongresszusának - mondta Ganczer Gábor.

(Forrás: Napi.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője