Friss hírek

Archívum

Újjászületnek a hazai várak – Eger, Diósgyőr és Szigliget is megújul

Újjászületnek a hazai várak – Eger, Diósgyőr és Szigliget is megújul

Eseményfigyelő 1217

varfejlesztes2019-ben is nagy lendülettel folytatódnak a várfejlesztések, melyek keretében szerkezeti rekonstrukciókra, átépítésekre és bővítésekre is sor kerül. A Nemzeti Várprogram keretében több magyarországi vár rekonstrukciója kapott plusz kormányzati támogatást – köztük Eger, Diósgyőr és Szigliget. A korábban megítélt támogatások mellett kiegészítő források is szolgálják a hazai várfejlesztéseket.

Hetven férőhelyes rendezvény- és vetítőteremmel bővül a vár

Az egri várban egy 1,5 milliárdos széleskörű rekonstrukció mellett az épület állagmegóvását további félmilliárd forintból végzik majd el az elkövetkező két évben. A váron korábban is több fejlesztést végeztek már, melynek részeként megújult többek közt a régi városfal is.

egrivar

A program keretében újjáépülő déli bejárat, a Varkoch-kapubástya a jövőben a vár új fogadópontjaként funkcionál majd. A bástya új tetőszerkezettel, emelettel, farkasveremmel és felvonóhíddal bővül.

A projekt másik fontos részeként megújítják az egykori ágyúdombot, ahol 70 férőhelyes rendezvény- és vetítőterem, valamint turisztikai látogatóközpont létesül. A létesítmény egész évben működik majd, és célja az lesz, hogy mérsékelje a vár turistaforgalmának szezonalitását.

Diósgyőr meghatározó turisztikai célpont lehet

A diósgyőri vár újabb rekonstrukciós fázisára több mint 10 milliárd forint értékű többlettámogatást ad a kormány három ütemben: 2019-ben 2 milliárdot, 2020-ban 4 milliárdot, 2021-ben pedig 4,2 milliárdot. Korábban már beszámoltunk a vár felújítási terveiről, melyek most új lendületet kapnak.

diosgyorivar

A Modern Városok Program keretében megújuló Nagy Lajos korabeli várat korhűen akarják rekonstruálni, hitelesen bemutatva ezzel a magyar történelem egy jelentős korszakát. A fejlesztés célja, hogy a vár és közvetlen környezete Közép-Európa meghatározó turisztikai vonzerejévé váljon.

Kiállítások és installációk a megújult szigligeti várban

A szigligeti vár közel félmilliárd forintot nyert el, amelyből felújítják a Tóti-Lengyel kaput, valamint a Török Bálint-kaputoronynál egy kétszárnyú nyílókapu épül az emeleti járószint falmagasításával. A projekt keretében a Magyar Bálint-toronynál szintén emeleti falmagasítást végeznek, és továbbépítik az Újlaki kaput. Fedést és oldalfalakat kap a nyugati és keleti helyiségsor, illetve az őrség szobája.

szigliget

A Bencés torony (lőportorony) visszaépítése is megvalósul egy szint felfalazásával és a helyiségek födémes kialakításával. Újjászületik a kapcsolódó Palotaszárny is a meglévő boltozatcsonk felújításával. A megépülő épületrészekben kiállítótereket hoznak létre, ahol installációk is megtekinthetők lesznek. A munkálatok várhatóan 2019 márciusában kezdődnek majd és 2020 tavaszán fejeződnek be.

(Forrás: magyarepitok.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.