Friss hírek

Archívum

Több tízmilliárdos fejlesztések a Hunguest Hotelsnél

Több tízmilliárdos fejlesztések a Hunguest Hotelsnél

Eseményfigyelő 777

hungleadA következő 3-5 évben fokozatosan kategóriát váltanak a háromcsillagos szállodáik. A fejlesztések a szolgáltatásokban és az ingatlanok állapotában minőségi szintlépést jelentenek a vendégeknek – idézte a Magyar Idők a szállodalánc vezérigazgatóját. Hülvely István azt mondta, az anyavállalat, a Konzum Nyrt. szállodaportfóliójának bővülésével a Hunguest...

...üzemeltetésében működő saját és partnerhotelek szeptember végéig 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el a 3,6 milliárd forintos adózás előtti eredmény mellett. A csoport árbevétele így csaknem másfélszer akkora, mint 2017 első kilenc hónapjában, a vállalat adózás előtti eredménye pedig már szeptember végén a kétszerese a tavalyi éves adózás előtti eredménynek.

A turizmus jelenlegi dinamikáját figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a Hunguest-csoport 2019 végéig harmincmilliárd forint fölé is növelheti, azaz 2017-hez képest megduplázhatja árbevételét, miközben a vállalat eredményessége kellő hátteret biztosít majd a fejlesztési terveinkhez – ismertette a vezérigazgató.

hunguestkep

Hülvely István részletezte: a stabil tulajdonosi, kedvező gazdasági háttérre, valamint a megnövekedett árbevételre alapozva a következő 3-5 évben nagyszabású fejlesztésekbe kezd a Hunguest Hotels Zrt., alapvetően négycsillagos, illetve úgynevezett superior négycsillagos kategóriájú szállodalánccá szeretnének válni.

Közölte, hogy a hotellánc belföldi egységeinek felújítására nagyjából 45 milliárd forintot terveznek elkölteni. Felidézte, jelentősen megerősítette a Hunguestet a belföldi piacon a Konzum Nyrt. hotelportfóliójának bővülése. Ennek köszönhetően a tőzsdei cég leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. már 26 szállodát (18 magyarországi és öt külföldi, saját érdekkörben lévő hotelt, emellett partnerszerződések alapján további három szállodát) működtet. Ezekhez csatlakozik a jövő tavasszal nyíló nyíregyházi, sóstói négycsillagos gyógy- és wellness-szálló, amely a lánc 27. tagjaként a várakozások szerint ötvenezer vendégéjszakával növeli majd a cégcsoport vendégforgalmát.

Hülvely István szólt arról is: a jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellnessüdülések piacán erős kínálattal rendelkező szállodaláncnál a vendégek csaknem háromnegyede magyarokból áll, miközben egyre fontosabb küldőpiacot jelentenek a környező országok; Csehország már évek óta vezeti a beutazók listáját, megelőzve Németországot.

(Forrás: turizmus.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.