Friss hírek

Archívum

Több száz szakmabeli vitorlázott együtt a Balatonon

Több száz szakmabeli vitorlázott együtt a Balatonon

Eseményfigyelő 697

turregSzakadó eső és verőfényes napsütés egyaránt jellemezte a hétvégén lezajlott IX. Mondial Assistance Turizmus Regattát. Előbbi, szerencsére, csak a parton áztatta a résztvevőket, így 39 hajón mintegy 350 szakmabeli vitorlázhatott együtt a füredi öbölben. A szombat reggeli kiadós eső miatt ugyan egy órával el kellett halasztani a verseny nyitányát,...

...és a további esős előrejelzésre tekintettel a délelőtti és a délutáni futamot összevonták, de így is négy kellemes órát tölthetett a vízen az, aki részt vett a turisztikai szakma kilencedik alkalommal megrendezett vitorlás versenyén.

Szerencsére a víz fölött a felhőket szétkergette az időnként feltámadó szél, ezzel némi ízelítőt adva a sebesebb vitorlázás élményéből is a hajókon utazók számára. Persze, a visszatérő regattások – akik ezúttal is szép számmal voltak – jól tudják, hogy a Turizmus Regattán nem a versengés a lényeg, hanem az együttlét, a networking, a baráti beszélgetések és az esti közös lazulás.

regattatur

Több cég 2-3 hajót is indított, sőt, néhányan nemcsak a saját dolgozóikból állítottak ki csapatot, hanem partnereiket is meginvitálták a közös vitorlázásra. Az évek során láthatóan egyre többen érzik fontosnak, hogy csapatukat jól megkülönböztethetővé tegyék, amit jelzett a céges széldzsekik, pólók sokasodó száma.

Idén 39 hajó mérte össze tudását, s a végeredmény ezúttal is – ahogy az lenni szokott – a kisorsolt hajó és kapitány adottságai, képességei mellett a szerencsén is múlott. Most először öt kategóriában díjazták a szervezők a hajókat, új kategóriaként lépett be az Elan 310 hajóosztály.

Íme a legeredményesebb csapatok hajóosztályonként:

8mOD: Neckermann
Bavaria 32: Magyar Turisztikai Ügynökség
Cruiser: Sixt
Elan 310: Assur
Nautic: Progast

A versenyen médiatámogatóként hagyományosan részt vett szerkesztőségünk is, a turizmus.com 9 fős csapatának a Bavaria 32 hajóosztály túrafutamában a 4. helyezést sikerült megszereznie a nyolc induló közül.

regattta

A díjakat az esemény névadója és főszponzora, a Mondial Assistance nevében Nagy Róbert ügyvezető adta át a csapatoknak.

A forró kávéról a Progast gondoskodott, az ételeket a Waldorf tálalta, és kiemelt támogatója volt az eseménynek az Assur Kft. is. Az adakozó csapatok jóvoltából 250 ezer forint gyűlt össze jótékonysági célra, amit a szervezők az SOS Gyermekfalvak számára utalnak át.

regatta3

A szervezők elmondták, a jövő évi Turizmus Regatta bázisa már nem a Balatontourist füredi kemingje lesz, de változatlanul Balatonfüreden tartják a versenyt. A tizedik, jubileumi alkalom méltó megünneplésére meglepetésekkel is készülnek.

A napot fergeteges bulival zárták a regattázók, amihez a Midlife Crisis élő koncerjével, valamint DJ Radnai szolgáltatta a talpalávaló zenét.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.