Friss hírek

Archívum

Hasít a turizmus Egerben: ezek az újdonságok várják a látogatókat

Hasít a turizmus Egerben: ezek az újdonságok várják a látogatókat

Eseményfigyelő 1066

"A magyar turizmus aranykorát éli", erre kiemelkedő bizonyíték Eger és környékének utóbbi években mutatott fejlődése is - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán. A vezérigazgató sajtótájékoztatón közölte: soha ennyi turista nem érkezett Magyarországra, és soha ennyi fejlesztés nem valósult meg, mint most.

A turisták és a vendégéjszakák száma folyamatosan nő, az ágazattól idén is 10 százalékos növekedést vár az MTÜ - mondta arra is kitérve, hogy az előrejelzések szerint a következő években is nőni fog a turisták száma és az ő magyarországi költésük.

Beszámolt arról, hogy augusztus 31-én több mint 160 milliárd forint állt rendelkezésre a Szép-kártyákon, ami kétszer akkora összeg, mint az egy évvel ezelőtti; az idei év első nyolc hónapjában 30 százalékkal nőtt a vendéglátásból származó bevétel tavalyhoz képest.

egertur

Guller Zoltán hangsúlyozta: Egerben megvizsgálják egy rendezvényközpont, egy "a turistákat helyben orientáló" fogadóközpont építésének, valamint az egri laktanya hasznosításának lehetőségét is. "A turizmus és ezen belül Eger hihetetlenül emelkedő pályát fog befutni" a következő években - hangoztatta.

Habis László, Eger polgármestere újságíróknak a többi között elmondta, hogy 2013 óta 65 százalékkal nőtt a városba látogató turisták száma. A megyeszékhely belvárosának rekonstrukciója "jelentős eredményeket mutat", megvalósult a Líceum teljes rekonstrukciója, folyamatban van az érseki palota felújítása, ahol látogatóközpont is nyílt, a várban pedig rekonstruálták a kazamatákat - sorolta az eredményeket a városvezető, aki fontosnak nevezte, hogy az egri turisztikai kínálatot a rekreációs termálturizmus területen is erősítsék.

Forrás: hellovidek.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.