Friss hírek

Archívum

Magyar Fürdőkultúra Napja, 2017. október 14.

Magyar Fürdőkultúra Napja, 2017. október 14.

Eseményfigyelő 1254

spa2017. október 14-én kerül megrendezésre a Magyar Fürdőkultúra Napja. Az országos esemény célja a több ezer éves fürdőkultúra hazai gyökereinek és értékeinek megismertetése, a hagyományok fenntartása, a fiatal generációk ismereteinek bővítése, ugyanakkor a senior generáció figyelemének felkeltése is a hazai gyógyfürdők és az igénybe vehető gyógykúrák iránt.

Az érdeklődők ezen a napon, a világhírű műemlék fürdőkben, a Szt. Gellért, Rudas, Király és Szt. Lukács fürdőben vezetett séták keretében megismerkedhetnek a fürdők múltjával és jelenével, építészetével és természetesen a fürdőzési szokásokkal. A látogatásokon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációhoz kötött.

Idén a Magyar Fürdőkultúra Napjához kapcsolódó programok a Széchenyi fürdőben kerülnek megszervezésre. A nap folyamán, a Brassdance fúvósegyüttes 3 alkalommal szórakoztatja a fürdőzőket, akik nem csak hangszeren játszanak, hanem táncolnak is. Többnyire pop muzsikával, filmzenével, jazz-rock-kal készülnek, de játszanak operákat, örökzöldeket vagy jazzt is. A Czifra Táncegyüttes műsorát, akik hagyományos, de annál pörgősebb magyar táncokat mutatnak be, szintén 3 alkalommal élvezheti a közönség. A többszörös magyar bajnok szinkronúszó csapat lenyűgöző programmal készült a jeles napra, amelyben szóló, duó, csapat kombinációs gyakorlatokat is láthatnak az érdeklődők. A nap a Tűzfészek Társulat látványos tűzzsonglőr bemutatójával ér véget este 7 órakor.

További információ:  www.budapestgyogyfurdoi.hu

(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba