Friss hírek

Archívum

Dübörög a bevásárlóturizmus

Dübörög a bevásárlóturizmus

Eseményfigyelő 926

bevasA KSH adatai szerint 2018 első három negyedévében 95 milliárd forintot költöttünk külföldön – kifejezetten vásárlási céllal –, és ennek megfelelően a 2017-es hasonló időszakban mért 3,5 millióról 3,8 millióra nőtt a tranzakciók száma. Értékben 28 százalékkal nőtt a külföldi költés – írta a vg.hu a Blokk.com internetes kereskedelmi szakportál alapján.

A várakozások szerint egész évre vetítve a tavalyelőtti 103 milliárd forint után 130 milliárd forintra nőhetett 2018-ban a magyar bevásárlóturizmusból eredő külföldi költekezés. A magyarok legkeresettebb bevásárlási célpontja Ausztria, amelyet Szlovákia követ, a harmadik helyen Szerbia áll. Ausztriába a márkás termékekért járnak át a magyarok, Szlovákiába élelmiszerért, főleg sörökért és tejtermékekért, és vélhetően Szerbiába is ugyanezért.

 parndorf

A KSH adatainak összehasonlításából kiderül, hogy 2014 óta 47 százalékkal nőtt a kiutazások (egyben a tranzakciók) száma, és négy év alatt 136 százalékkal lett magasabb a költések értéke. A trend valószínűleg a következő években sem változik.

Az egyensúly azonban nem bomlott meg, a magyar költésekkel szemben a külföldiek is szívesen járnak Magyarországra vásárolni, az itteni költéseik a KSH adatai szerint 177 milliárd forintot tesznek ki. Jellemzően osztrákok és szlovákok járnak hozzánk, mert náluk hiába alacsonyabb az áfa, a gyengébb forint miatt sok terméket itt érdemes beszerezniük, főleg, ha a boltokban akciók vannak. Ukrajnából is előszeretettel jönnek Magyarországra a bevásárlóturisták, őket főleg a nagyobb áruválaszték és a minőségi termékek érdeklik.

Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.