Friss hírek

Archívum

Budapesten vannak a világ legszebb fürdői

Budapesten vannak a világ legszebb fürdői

Eseményfigyelő 999

szechenyiLegalábbis ezt állítja a Daily Telegraph-ban Anthony Horovitz, akit elbűvölt Budapest. Nemcsak a szokásos kötelező látványosságokat járta végig, de írásából kitűnik, hogy beleszeretett a városba és tanulmányozta a történelmét is. Budapest egy fiatalos város. Az utcasarkokon és a parkokban zene szól. A Szent István bazilikából páratlan kilátás, miközben,,,

... fiatalok a segway-en furikáznak. A Lánchídon éppen egy menyasszonyba és vőlegénybe botlott, akik a lakodalmi ünnepséget egy a Dunán ringatózó hajón ülték meg.

Horovitz úgy véli, ez a világ egyik legjobb helye, hiszen itt szinte minden nap fesztiválokat tartanak. A Vajdahunyad várát Drakula várához hasonlítja, és tetszett neki a Városliget is, annak hangulatával, éttermeivel, a napsütésben sétáló emberekkel. A cikkíró ezután a XX. század történelmére tér ki, különösen miután meglátogatta a Sziklakórházat és a Terror Házát.

A Mátyás templom, a budai vár szépsége ugyanúgy elvarázsolta, mint a három Duna-parti szálloda, a Sofitel, az InterContinental és a Marriott hármasa. De rögtön megjegyzi, hogy őt mégis inkább a Gellért bűvöli el. A világ legszebb fürdői a Gellért és a Széchenyi – az előbbi olyan, mint „fürödni egy zsinagógában".

Anthony kipróbálta a kis földalattit, amelyet bájos metrónak titulál, majd kerékpárra pattant, hogy ellátogasson a romkocsmákba - a Szimpla Kert persze kihagyhatatlan - másnap pedig a különböző éttermekbe, a Déryné bisztrótól a Mazel Tov-ig, de arról sem feledkezik meg, hogy csodálatát fejezze ki a Four Seasons és annak szolgáltatásai iránt.

(Esemény Menedzser -  turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.