Friss hírek

Archívum

Bringásparadicsom születik Zalában

Bringásparadicsom születik Zalában

Eseményfigyelő 937

bicaj3Egy nemzetközi pályázat segítségével kerékpárutas összeköttetést létesítenek Nagykanizsa, Zalakaros, a Kis-Balaton és a Balaton-kör között. Cseresnyés Péter, a körzet országgyűlési képviselője a Lispeszentadorjánban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 83 települést magába foglaló térség az előző században a magyar olajipar központja volt...

...amely akkor jelentősen élénkítette a helyi gazdaságot. Hozzátette: az olajforrások kiapadása az itt lakók elszegényedéséhez vezetett, ezért a Mura Program keretében most a turizmus - azon belül is a kerékpáros turizmus -, valamint az agrárium fejlesztésével igyekeznek fellendíteni a környék gazdaságát.

"Az elmúlt években több tíz kilométer új kerékpárutat építettünk, illetve száz kilométeres nagyságrendben jelöltünk ki kerékpárúra-útvonalakat a már meglévő úthálózaton" - jelentette ki Cseresnyés Péter, aki emlékeztetett rá, hogy Zalakarosról Nagykanizsa érintésével kerékpárúton már elérhető a horvátországi Kapronca és Csáktornya, a közeljövőben pedig egy nemzetközi pályázat segítségével kerékpárutas összeköttetést létesítenek Nagykanizsa, Zalakaros, a Kis-Balaton és a Balaton-kör között.

Hozzátette: ezzel párhuzamosan figyelmet fordítanak az alacsonyabb rendű utak állapotának javítására, felújítására is. Cseresnyés Péter, aki egyúttal az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára is, kiemelte: a számos természeti értékkel rendelkező Muraföldén öt-hat, a lipseszentadorjánihoz hasonló túraközpontot kívánnak kialakítani a bakancsos és a biciklis turisták számára.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy nagykanizsai csónakázó-tó mellett működik az ország egyik legszínvonalasabb mountain-bike pályája.

"A sport és a turizmus kéz a kézben járnak" - hangsúlyozta Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, aki hangoztatta, hogy a vasárnap megrendezett Tour de Zalakaros a maga közel háromezer fős résztvevőjével - a Tour de Pelso után - az ország második legnagyobb tömegeket megmozgató országúti kerékpáros szabadidősport rendezvénye, így annak turisztikai hatása sem elhanyagolható.

A Magyar Turisztikai Szövetség elnöki tisztét is betöltő sportvezető szerint ezért érdemes elgondolkozni a verseny egy nappal való kibővítésében, vagy a kerékpárosok által kedvelt környéken egy másik verseny megszervezésén.

Princzinger Péter beszélt arról is, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség tanulmányútjait követően a külföldi kerékpáros szaklapokon keresztül idén Murafölde és Zalakaros környékének természeti, turisztikai és gasztronómiai értékeire hívja fel az európai országok biciklis turistáinak figyelmét.

(Esemény Menedzser - turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba