Friss hírek

Archívum

A Balaton továbbra is nyitva tart

A Balaton továbbra is nyitva tart

Eseményfigyelő 655

balatonSikeres volt az év első hét hónapja a Balatonnál, rendkívüli figyelem irányult a régióra ezen a nyáron, de nincs vége a szezonnak, az üdülőövezet továbbra is „nyitva tart”. A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) szombati sajtótájékoztatóján – amelyet a Balaton közepén, egy hajón tartottak – Hoffmann Henrik, a szervezet elnöke elmondta, összességében sikeres volt az év az üdülőrégió számára.

A szakember kiemelte, hogy a vizes vb Balatonnál zajló programjainak „globális marketinghozadéka, hogy sosem látott figyelem irányult a Balatonra”. Örömének adott hangot, hogy a közigazgatásilag három megye "peremvidékének számító" kiemelt üdülőrégió immár egységes turisztikai célpontnak számít a tavaly elfogadott turizmusfejlesztési törvényben, amely korábbi területét több településsel, köztük Veszprémmel és Sümeggel növelte, még több élményt kínálva a térség látogatóinak.

Míg néhány éve a magyar családok 50 százaléka tudott megengedni magának egy egyhetes balatoni nyaralást, addig az idei felmérések alapján 65 százalékra nőtt ez az arány, ami leginkább a reálbérek növekedésének köszönhető.

Hoffmann Henrik történelminek nevezte a kormányhatározatban nevesített 370 milliárd forintos balatoni fejlesztési csomagot, amelynek pályázataira folyamatosan lehet jelentkezni. A balatoni program is mutatja, hogy az elmúlt évben felértékelődött a hazai turizmus szerepe, hiszen jelentős mértékben, mintegy 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez.

A KSH szeptemberi adatai szerint az év első 7 hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 15,3 százalékát, a vendégéjszakák közel 20 százalékát regisztrálták a Balaton-régióban.

A kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága az első hét hónapban a tavalyi 50 százalékról közel 55 százalékra nőtt. A régió 1 millió 17 ezer vendéget fogadott 3 millió 252 ezer vendégéjszakára idén, ami jelentős növekedést jelent.

A külföldi vendégek száma a korábbi év hasonló időszakához képest 9,9 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 10,5 százalékkal nőtt, ami áttörésnek számít a korábbi évekhez képest.

Ugyanakkor nem mindenhol regisztráltak növekedést: a KSH adatai szerint Siófokon 9,4 százalékos elmaradás volt a vendégforgalomban a tavalyi adatokhoz képest. A város idegenforgalmi adóbevételéből az derül ki, hogy összességében Siófokon is nőtt a vendégforgalom, ami azt jelenti, hogy a KSH-adatokban nem szereplő magánszálláshelyek forgalma emelkedett jelentősen.

„Ez az irány nem jó, Siófok vezetésének többet, szervezettebben kell tenni a turizmusért” – fogalmazott a szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a magánszálláshelyek vendégkörének fizetőképessége általában fele akkora sincs, mint a kereskedelmi szálláshelyeké.

Fekete Tamás, a Nyitott Balaton koordinátora a szeptember 22. és október 15. között zajló őszi akcióról elmondta, hogy 113 eseményt szerveznek a Balaton körül, amelyhez 158, esetenként jelentős kedvezményeket is nyújtó szálláshely, továbbá 125 olyan vendéglátóhely csatlakozott, amely helyi termékeket és különleges őszi menüt is kínál.

A program alapvető célja megmutatni, hogy a Balaton-régió nem csak a nyári időszakban jelenthet vonzó úti cél a turistáknak. Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és egyedi, aktív programok állnak, amelyről további információkat a www.nyitottbalaton.hu oldalon lehet olvasni.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe