Friss hírek

Archívum

XIV. Shakespeare Fesztivál, 2018. július 9–15.

XIV. Shakespeare Fesztivál, 2018. július 9–15.

Eseményfigyelő 521

gyulaivarA Gyulai Várszínház XIV. Shakespeare Fesztiválját idén Hamlet és Társai címmel rendezik meg. A Rómeó és Júlia melletti legismertebb shakespeare-i művet, a Hamletet, rendhagyó hazai és külföldi (olasz, román, orosz, angol) előadásokban tekintheti meg a közönség július 9-15. között Gyulán.

A XIV. Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon a színházi előadások mellett zenei- és irodalmi programokkal, valamint tudományos konferenciával várják a közönséget.

A Gyulai Kamarazenekar reneszánsz és barokk estjét július 12-én hallhatjuk 18 órától a Kamarateremben. Szólisták: Czirok Ildikó (gitár), Czeglédi Katalin (ének), Pete Lilla Viktória (flöte). Művészeti vezető: Veres József

Másnap, július 13-án 21 órától a Várszínpadon a londoniak egyik kedvencét, a Tiger Lillies-t, egy brit kultzenekart hallhatnak-láthatnak, akik erre a különleges produkcióra vesznek jegyet. Valódi show-ra lehet számítani egy olyan formációtól, akik az underground státuszból indulva, közel harminc év alatt meggyőzték a közönséget: az a mód és tehetség, amellyel a zenei és előadásmódbeli rétegeket vegyítik, tulajdonképpen utánozhatatlanná és megkerülhetetlenné teszi őket.

Időpont:  2018. július 9–15.
Helyszín:  Gyulai Várszínház
Információ:  shakespearefesztival.hu



(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba