Friss hírek

Archívum

XII. Voluta Nemzetközi Vízikarnevál, 2018. június 21–23.

XII. Voluta Nemzetközi Vízikarnevál, 2018. június 21–23.

Eseményfigyelő 1351

volutaMosoni-Duna immáron tizenkettedik alkalommal ad otthont ennek a civil kezdeményezésnek és a mai napig lelkes csapat által szervezett rendezvénynek. Az ország több pontjáról és a határon túlról is érkeznek már vendégek városunkba, akik a verseny és a program ideje alatt vízen, kerékpáron, vagy buszokkal bejárják térségünk csodálatos tájait.

A VOLUTA már hivatalos városi rendezvényünk, és szervezésében együttműködik a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület és a Flesch Károly Nonprofit Kft. Fontos, hogy mindannyian érezzük ezen Fesztivál jelentőségét a térségben, de úgy hogy az megőrizhesse saját arculatát és különlegesen vonzó sajátosságát.

A siker egyik titka az összeszokott civil közösség, akik évről-évre gondoskodnak a baráti hangulatról.

Töltse a hétvégét Mosonmagyaróváron - Perzselő nyár, irány: Mosonmagyaróvár!

Időpont:  2018. június 21–23.
Helyszín:  Mosonmagyaróvár, Mosoni-Duna-part
Információ:  www.voluta.hu



(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba