Friss hírek

Archívum

Virtuózok  gálakoncert, 2016. október 15.

Virtuózok gálakoncert, 2016. október 15.

Eseményfigyelő 1193

virtuozokA Virtuózok, mely a világ első klasszikus zenei televíziós tehetségkutató műsora, második évada zárult le a közszolgálati televízió képernyőjén. Az első és a második szériában megismert csodálatos fiatal tehetségek, október 15-én a Papp László Budapest Sportarénában, egy eddig sehol nem látható produkció keretében mutatják be tehetségüket személyesen is a közönségnek.

A műsorban olyan darabok és olyan kamaraprodukciók hangzanak majd fel, melyek kifejezetten erre az estére készülnek. A műsorban a Virtuózok vendége lesz néhány világsztár is, akik közül ki kell emelni Molnár Levente operaénekest, a világ operaszínpadainak sztárját, akinek szívügye a fiatal tehetségek gondozása, különös tekintettel a szülőföldjéről, Erdélyből származó fiatal zenészekre.

A Gálakoncerten fellépnek a Virtuózok második szériájának fődíjasai, döntősei és középdöntősei, valamint az első széria nyertesei: Kökény Tamás, Váradi Gyula, Holozsai Eszter, Váradi László és társaik, valamint Gyöngyösi Ivett, Boros Misi és Demeniv Mihály. Közreműködnek a MÁV Szimfonikusok, valamint Molnár Levente és vendégei.

Időpont: 2016. október 15.19:00
Helyszín: Papp László Budapest Sportaréna
Információ: www.budapestarena.hu | Jegyvásárlás

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba