Friss hírek

Archívum

Vendégváró Fesztivál, 2016. január 22-24.

Vendégváró Fesztivál, 2016. január 22-24.

Eseményfigyelő 1493

szinhazA Bethlen Téri Színház a határon túli kulturális szervezetekkel együttműködésben immáron negyedik alkalommal rendezi meg a Vendégváró Fesztivált. A háromnapos rendezvény vendége ez alkalommal a Váróterem Projekt. A kolozsvári társulat 2016 januárjában ünnepli fennállásának hatodik jubileumát.

Az alapító tagok rögtön a Babes Bolyai Tudományegyetem elvégzése után vágtak bele ebbe a közös munkába, mondhatni vakmerően. Az idők folyamán további frissen végzett színészek, illetve más színházi szakemberek kerültek a csapatba. Repertoárjukban a felnőtteket megcélzó produkciók mellett elsősorban gyermekeknek szóló bábelőadásokat is készítenek.

A fiatalokból álló csapat nyitott a kísérletezésre, legyen szó akár improvizáción alapuló munkáról vagy már meglévő szöveg fel- vagy átdolgozásról, társadalmi érzékenységű témák színreviteléről.

IDŐPONT: 2016. január 22-24.
HELYSZÍN: Bethlen Téri Színház, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
INFORMÁCIÓ: www.bethlenszinhaz.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.