Friss hírek

Archívum

Tokaji Szüreti Napok, 2018. október 5-7

Tokaji Szüreti Napok, 2018. október 5-7

Eseményfigyelő 1456

tokajTokajban 1932 óta rendezik meg a Szüreti Napokat. A borvidék névadó településén hagyományosan október első hétvégéjén ünneplik a szőlőt és a bort. 2018-ban október 5-7. között kerül megrendezésre a Tokaji Szüreti Napok.


A hagyományos programelemek mellett (szüreti felvonulás, főzőverseny, borászati-gasztronómiai események, színpadi műsorok stb.) az idei rendezvény is rengeteg programmal várja a városba érkezőket.

Gyerekműsorok és foglalkozások, színes színpadi produkciók és a hagyományos szüreti felvonulás is szerepel a fesztivál programjában.

néptánc

A Tokaji Szüreti Napok a borvidék legrégebbi, még ma is működő rendezvénye. Az 1932-ben rendezték meg először és az évek során Hegyalja legismertebb rendezvényévé nőtte ki magát.

Legnagyobb érdeklődés a Szüreti Felvonulást kíséri, a több száz fős menetben

Tokaj-Hegyalja apraja-nagyja képviselteti magát.

A felvonuláson megjelennek a borvidék települései valamint azokra a hagyományokra is emlékeznek, amelyek a térség sajátosságát adták.

felv

A szervezők törekszenek arra, hogy a legszélesebb körű programkínálatot állítsanak színpadra ezalatt a három nap alatt, így a

népzenétől kezdve a magasabb kulturális értékekig bíró előadásokon át a könnyűzenei műfaj legkedveltebb művészei lépnek fel.

Ebben az évben egyebek mellett az Eurovíziós dalfesztivált megjárt Freddie, a Neoton Famíliával generációk kedvencévé vált Csepregi Éva és Végvári Ádám kiszenekaros koncertjével, valamint a több mint tíz év után Tokaj főterére visszatérő Republic együttes koncertjével várjuk a látogatókat. Rendszeres kísérőrendezvénye a Tokaji Szüreti Napoknak a Tokaji Vár Napja, ahol az egykori Rákóczi várat kutató régész valamint a Tokaji Múzeum munkatársai invitálják „időutazásra” az érdeklődőket a Bodrog folyó túlpartján fekvő romhoz.

bor

A Tokaji Szüreti Napok gasztronómia és borkínálata is egyedülálló a térségben, az októberi rendezvényen a borvidék legjelentősebb termelői, pincészetei kínálják boraikat. Emellett a belvárosban és a pincesoron nyitott pincékkel várják a látogatókat és több borászat külön erre az alkalomra kóstolókat, pince- és dűlőtúrákat illetve kisebb koncerteket is szervez. A város sétálóutcáján és főterén pedig kézműves vásár kíséri a három napos rendezvényt.

tokaji

Időpont:2018. október 5-7.
Helyszín: Kossuth tér és Tokaj más helyszínei
További informácik: www.tokajiszuretinapok.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek