Friss hírek

Archívum

Több mint száz kiállítás a Magyar festészet napja programjain, 2022. október 18-tól

Több mint száz kiállítás a Magyar festészet napja programjain, 2022. október 18-tól

Eseményfigyelő 1350

Több mint száz kiállítás várja az érdeklődőket országszerte és a határon túl a 20. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat alkalmával november közepéig; az idei év fő kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz Szolnokon.

Az évente megvalósuló rendezvénysorozatot október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepén szervezik. Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire - hangzott el a rendezvénysorozat hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Verebes György festőművész, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője elmondta: a rendezvény keretében több mint 40 településen mintegy 150 esemény zajlik országszerte és a határon túl is.

A programsorozat keretében a Magyar Festészet Napja Alapítvány kurátorainak Arcanum címmel nyílt kiállítása a budapesti Lónyay-Hatvany Villában hétfőn.

Az idei rendezvénysorozattal a Magyar Festészet Napja alapítójára, a közelmúltban elhunyt Bráda Tiborra emlékeznek, az idei kiállításokat neki ajánlják.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.