Friss hírek

Archívum

Több mint 70 produkció a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2021. szeptember 19-ig

Több mint 70 produkció a Városmajori Szabadtéri Színpadon 2021. szeptember 19-ig

Eseményfigyelő 1695

Több mint 70 produkcióval, koncertekkel, ősbemutatókkal, zenés- és prózai előadásokkal, gyerekprogramokkal, táncelőadással, operettel, színházi szemlével, filmvetítésekkel várja a közönséget a Városmajori Szabadtéri Színpad szeptember 19-ig.

A nézőtér felújítása után megújult környezetben és minőségben készült a színház a nyári szezonra. A 800 fős nézőtérre korlátozás nélkül, védettségi igazolvánnyal engedhetik be a közönséget.

A két saját produkció, az Ahogy teccik - nemtragédia című darab és a Soharóza kórus Dalok a kamrából című vacsoraszínházi előadása mellett az Orlai Produkciós Iroda, a Játékszín, a Radnóti Miklós Színház produkciói is láthatók a szabadtéri színpadon, továbbá augusztus 25-től megrendezik a Városmajori Színházi Szemlét.

A színház egyik saját produkciója a járványhelyzet miatt szociálisan elszigetelt fiatalokra fókuszál. A zenés irodalmi est, amelynek a zenei vezetője Beck Zoltán, az 30Y zenekar alapítója, Shakespeare Ahogy tetszik című darabja alapján készül, Ahogy teccik - nemtragédia címen mutatják be szeptemberben. Az előadásban 28 fiatal, a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói szerepelnek.

Az augusztus 25-én kezdődő Városmajori Színházi Szemlén hat vidéki és határon túli előadás mutatkozik be a fővárosi közönségnek.

A szemlét elsősorban könnyed, de minőségi szórakozást ígérő darabok alkotják, amelyeket a nem budapesti kőszínházi kínálatból választottak ki.

A programban szerepel a nagyváradi, a budaörsi, a miskolci és a szabadkai színház előadása, az újvidéki és a szegedi színház közös produkciója, valamint a szombathelyi színház vendégjátéka. A szemlét szeptember 9-én egy dupla csavaros élőzenés komédia zárja, a Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! címmel, a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában.

A szemlén túl is számos színházi előadást láthat a közönség, köztük van a Végszó a Rózsavölgyi Szalonból, az Édes Charity a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból és a Boeing, Boeing a székesfehérvári Vörösmarty Színházból. Látható lesz az Anyatigrisek című produkció, fellép Győri Balett és befogadott produkcióként láthatók lesznek a Dumaszínház előadásai is.

A klasszikus koncertek mellett dzsessz-, világzenei és crossover koncertek sorával várják a közönséget, például Palya Bea, Malek Andrea, az Erik Sumo Band, a Müller Péter Sziámi AndFriends és a Söndörgő Sebestény Mártával is szerepel a fellépők között.

Gyerekkoncerttel Halász Judit, az Alma együttes, a Kaláka, Kárász Eszter és az Eszter-lánc, valamint Bíró Eszter lép fel az idén.

Folytatják a Kertmozis vetítéseket kedd esténként: a kínálatban többek között az Elvált nők klubja, az Álom luxuskivitelben, a Mamma Mia!, a Truman Show, az Eszeveszett mesék, a Lajkó - Cigány az űrben és a Drakulics elvtárs található meg.

A programokról további információ a varosmajoriszinpad.hu oldalon érhető el.

| Forrás: muvesz-vilag.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből