Friss hírek

Archívum

Szegedi Várjátékok, 2017. július 6 - 30.

Szegedi Várjátékok, 2017. július 6 - 30.

Eseményfigyelő 130

szegedvarjatekokSzegedi Várjátékok immár tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre számtalan program közül lehet majd válogatni. Folytatódnak a kedvelt Gyermeknapok (július 6-9.) azokon belül is a sok sok ingyenes programmal, mint a népi játszó, buborékfújó bohóc, vásári komédia és gólyalábas bemutató. Láthatnak nyuszit, szamarat, lovakat, pónit, kecskét stb…

Mesejátékok közül itt lesz velünk Kiskakas gyémánt félkrajcárja, Császár új ruhája, Maszmók a tengerentúlon, Aladdin és a Csodalámpa, Volt egyszer egy…, Aranyecset, Mazsola és Tádé és Farkasházi Réka és a Tintanyúl.

szegedvarjatekok2

Fotó:elevengyerekek.hu

VÁRSzínházi Estéken (július 13-16.) látható lesz a Spirit színház előadásában Az ajtó, illetve Ivancsics Ilona és Színtársai bemutatják a Színházkomédia című vígjátékot két részben.

Az Ifjúsági Napokon (július 21-30.) idén a Gyerekrablás a Palánk utcában című ifjúsági zenés előadásunkat tekinthetik meg.

Szeretnénk köszönetet mondani a Sz. M. J. V. Önkormányzatának, és az összes képviselőnek, szponzorainknak és médiatámogatóinknak, hogy támogatásukkal idén is hozzájárultak a régió népszerű családi rendezvényének létrejöttéhez, hisz nélkülük nem jött volna létre Fesztiválunk!

Időpont: 2017. július 6 - 30.
Helyszín: Szeged
Információ:  www.szegedivarjatekok.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future of Construction, 2026. november 12.
Future of Construction, 2026. november 12.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.