Friss hírek

Archívum

Hódmezőrület, 2017. augusztus 26-27.

Hódmezőrület, 2017. augusztus 26-27.

Eseményfigyelő 1240

hodmezoorulet Ha nincs programja augusztus utolsó hétvégéjére, látogasson el Hódmezővásárhelyre és vegyen részt az AXIÁL Kft. szervezésében, immár második alkalommal megrendezésre kerülő Hódmezőrületen! A kétnapos gépkiállítás és driftnap a hazai autós és gépész rendezvények egyedülálló kombinációjával hívja fel a figyelmet a mezőgazdaság izgalmas oldalára.

Az esemény célja a mezőgépész utánpótlást biztosítsa is.

Féltonnás szalmabálákból épült arénából figyelhetik a nézők a hazai autós és gépes szubkultúrák legkülönbözőbb ágai által szervezett driftnapot Hódmezővásárhelyen, a nyár utolsó hétvégéjén. A néhány éve véget ért bokori traktormajális mintájára indított Hódmezőrületen idén már a sportautókhoz és modern erőgépekhez veterán traktorok és oldtimerek is csatlakoznak. A rendhagyó találkozó és kiállítás célja, hogy a mezőgazdaság izgalmas, vonzó oldalát mutassa be a technika iránt érdeklődő fiataloknak, ezáltal gondoskodva a mezőgépész utánpótlásról.

A hétvége leghangosabb sztárjai idén is a drifterek: a csúszás, sodródás szakértő sofőrjei, akik ezt a látványos sportot elképesztő technikai tudással és nagy adag adrenalinnal ötvözik. A bemutató viszont nem csupán számukra élmény, amíg ők a több milliós mezőgazdasági gépekkel tarkított pályán csúsztatják többszáz lóerős autóikat, addig a legbátrabb nézők az anyósülésbe kapaszkodva tarthatnak velük.  

Az előző eseményről készült kedvcsinálót itt lehet megtekinteni:

Umenhoffer Péter, az Axiál Kft. marketing igazgatója, a Hódmezőrület szervezője és ötletgazdája elárulta,hogy

a mezőgépész-utánpótlás toborzása mellett az esemény nem titkolt célja, hogy vidéki kiállítások palettáját bővítsék, és az ország minden szegletéből bevonzzák a különleges autók, veterán és modern erőgépek és a driftelés szerelmeseit.

Bár tavaly a találkozó elsősorban a sportautókra fókuszált, a különleges kínálat nagy népszerűségnek örvendett: idén a két naposra bővített, ingyenes rendezvényre közel 20 000 látogatót, és többszáz kiállítót várnak.

Időpont: 2017. augusztus 26-27.
Helyszín: Hódmezővásárhely, 47-es főút, 195-ös km, Hód-Mezőgazda Zrt. kiállítói területe
Információ: www.hodmezorulet.hu



(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből