Friss hírek

Archívum

SÉTA AZ ÉLETÉRT- 2018. június 4.

SÉTA AZ ÉLETÉRT- 2018. június 4.

Eseményfigyelő 1855

setaazeletertMár nyolcadik éve menetelnek a magzati életért és egyben az emberi élet szeretetéért, védelméért, tiszteletben tartásáért Budapesten a „Séta az Életért” rendezvény keretében.  A Magyarok Európában Egyesület mellett idén a Várva Várt Alapítvány is társzervezőként vesz részt a június 4-i eseményen.

Ennek a sétának a mozgatórugója egyértelműen az emberi élet értékének kihangsúlyozása. Éppen azért esett a június 4-i dátumra a választás, mivel annak idején erre a napra – egészen pontosan 1956. június 4-re datálható a magyarországi abortusz törvény kihirdetése, amit akkor a Szovjetunióban megszabott irányelvekhez kellett harmonizálni. Így az '56-os év határozottan rossz változást indított el Magyarországon a babavédelem és a gyerekvállalás területén egyaránt - húzzák alá a szervezők.

Lukács Józseffel, a Várva Várt Alapítvány elnökével beszélgetett az Esemény Menedzser. Az interjú itt olvasható >>


seta szoro a5

Nagy öröm, hogy az évek során egyre többen kapcsolódtak be a sétába, ami általában a Városliget és a Tabán között zajlik. Ez hozzávetőleg 5-6 km-es távot jelent.  Az idei évben – mivel a Városliget átépítés alatt áll – a Hősök terén lesz a találkozó 16 órakor, majd néhány megnyitó beszéd után, innen indulunk el az Andrássy út egyik oldalán a Jókai térig (a Jókai szobornál lesz az első megálló).  Ezután tovább megyünk az Erzsébet majd a Március 15-e térre, és hagyományosan a Tabánban lesz a végállomás.

Időpont: 2018. június 4., 16.00 – 18.30
Találkozó: 16.00 órakor a Hősök terén
Információ:  https://www.facebook.com/varvavart/


Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.