Friss hírek

Archívum

Savaria történelmi karnevál, 2017. augusztus 24-27.

Savaria történelmi karnevál, 2017. augusztus 24-27.

Eseményfigyelő 1180

savariaSavaria-Szombathely az egyetlen település a Kárpát-medencében, mely római kori alapítása (Kr. u. 43) óta folyamatosan lakott, s egyben a mai Magyarország legrégibb városi rangú települése. E páratlan történelmi és fizikai alapokra épül Szombathely legnagyobb volumenű, leglátogatottabb kulturális-szórakoztató eseménye a Savaria Történelmi Karnevál, melynek története évtizedekre nyúlik vissza.

A népszerű programfolyam világ-, nép- és könnyűzenei koncerteket éppúgy kínál, mint foglalkoztató és szórakoztató gyermekprogramokat, színházi előadásokat, artista- és akrobataprodukciókat, gasztronómiai eseményeket. A rendezvény valódi családi program: minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő zenei, színházi, szórakoztató vagy épp játszva tanító produkciót. A Karnevál legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye évről évre a péntek és szombat esti fáklyás, jelmezes felvonulás, melynek során közel 1000 korhű jelmezbe öltözött polgár vonul végig a belváros utcáin, a római alapokon nyugvó város sejtelmes kulisszái között.

Időpont: 2017. augusztus 24-27.
Helyszín: Szombathely
Információ: www.karnevalsavaria.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba