Friss hírek

Archívum

ELMARAD!!! Santana az Arénában, 2020. március 19.

ELMARAD!!! Santana az Arénában, 2020. március 19.

Eseményfigyelő 1530

A gitáros ikon 2020 március 19-én nem koncertezik a Papp László Budapest Sportarénában a koronavírus veszély miatt. A világ körüli turnéval ünnepte volna Supernatural című albumának 20., Abraxas című lemezének pedig az 50. évfordulóját.

Most már részben "archív információ", amit az alább írtunk:


Santana zenekarával – Magyarország érintésével – ellátogat többek között Olaszországba, Németországba, az Egyesült Királyságba, Skandináviába és még tucatnyi helyre, hogy eljátssza 50 éves karrierje leghíresebb dalait.

A turné a világhírű gitáros karrierjének két nagyon fontos mérföldkövére épít: a többszörös Grammy-díjazott Supernatural album 20., valamint mesterműve, az Abraxas 50. évfordulója kapcsán mutatja be, hogy miért is tudott Santana a 60-as évek óta minden évtizedben legalább egy top10-es sikert felmutatni. A budapesti koncerten a régi nagy slágerek mellett az együttes, – amelynek Santana felesége, Cindy Blackman Santana is a tagja dobosként – Rick Rubin bábáskodása mellett idén megjelent, Africa Speaks című albumáról is játszik majd dalokat. Az új anyagot az NPR „évtizedek óta a legjobb Santana-lemeznek” nevezte, a The New York Times pedig „Santana 50 éves karrierjének legjobb albumaival egyenértékű”-ként hivatkozott rá.

Santana korábban azt mondta: „Amikor elmész egy Santana-koncertre, megtörténik a csoda. Csoda, amely a sötétséget örömmé alakítja. Úgy érzem magam, mintha 20 éves lennék, amikor a színpadon játszom ezzel a bandával, minden dalt megtöltünk energiával.

Amikor felmegyünk a színpadra, tudjuk, hogy meg fogjuk érinteni a lelked,

megtáncoltatunk, énekelni, üvölteni és nevetni fogsz, elhagyva a mindennapi terheket. Ez a mi küldetésünk, hogy felemeljünk, átalakítsunk, megvilágosítsuk az elméd, hogy magad is elfogadd a saját fényed, és engedd, hogy a csodák és áldások átjárják a szívedet.”

santana

Több mint öt évtizeden keresztül – a legkorábbi napjaitól kezdve, amikor úttörő szerepet játszott az afro-latin-blues-rock fúzió kialakításában San Franciscóban – Santana látványos hajtóereje volt a zenei műfajokon, valamint a generációs, kulturális és földrajzi határokon átnyúló művészeteknek.

Időpont: 2020. március 19. >> ELMARAD!!!!
Helyszín: Budapest Aréna
Információk: budapestarena.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026