Friss hírek

Archívum

Pünkösd a Skanzenben, 2016. május 15-16.

Pünkösd a Skanzenben, 2016. május 15-16.

Eseményfigyelő 1030

skanzen punkosdMájus 15-én és 16-án több száz gyerek mutatja be a pünkösdölés szokását a szentendrei Skanzenben, és összegyűlnek az országból a szellemi kulturális örökségüket példásan őrző közösségek, mint a matyók, busók, kalocsaiak is, de külföldi vendégek is érkeznek Lettországból a Pünkösdi Örökség Fesztiválra.

Pünkösdi néphagyományok felelevenítése

Pünkösdvasárnap és -hétfőn kislányok hada vonul a Skanzenben portáról portára egész nap: a királynéjáráson a nagyobbacska lánykák fátyollal letakarva, énekelve vezetik a legapróbbat, jókívánságokkal és termékenységvarázsló mondókákkal halmozva el a házak lakóit.

A másik legismertebb ünnepi szokás, a királyválasztás is megelevenedik, sőt bárki beállhat a vetélkedésbe, ahol eldől, hogy ki lesz az idei pünkösdi király. A győztes pedig eljátszhat azzal a gondolattal, hogy ha száz évvel korábban született volna, akkor most a hagyományok szerint egy évig minden lakodalomba, mulatságra meghívást kapna, minden kocsmában ingyen ihatna, sőt a lovára, marhájára is a többi legény viselne gondot.

A Skanzen Szent Anna kápolnájába betérők a mendei pünkösdi templomdíszítés mai napig élő hagyományának részesei lesznek, segíthetnek nyárfákat állítani a két padsor közé, amelyekre szalagokat, kézzel hímzett és horgolt kendőkből pillangókat helyeznek.

Örökséget őrző közösségekkel lehet együtt ünnepelni

Ha valaki kíváncsi a matyókra, a busókra vagy a kalocsai pingáló asszonyokra, most nem kell több száz kilométert utaznia az országban, hogy találkozhasson velük, mert a Skanzen pünkösdi fesztiválján évről évre összegyűlnek a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére felkerült magyar közösségek, és a látogatók elé tárják sokszínű hagyományaikat; táncolnak, zenélnek, énekelnek, főznek, kézműveskednek a múzeum portáin.

Itt lesznek az idén is a busók félelmetes famaszkjaikkal, a mohai tikverőzők színes rongykosztümben. A solymászok madaraik tudományával büszkélkednek, a halasiak bepillantást engednek a csipkevarrás titkába. A kalocsai asszonyok hímzésmintákat terveznek és pingálnak, a mezőkövesdi közösségnél pedig bárki matyóvá válhat a díszes viseletet magára öltve. Tápé közösségénél kicsik és nagyok beleleshetnek a gyékényszövés titkaiba, a mezőtúriaknál és a magyarszombatfai fazekasoknál kipróbálható a korongozás. A kőszegieknél kiderül, mit jelent a „Szőlő-Jövés” ünnepe, de bemutatkozik Sárköz is gyönyörű szőtteseivel, hímzéseivel, gyöngykalárisaival. A két nap során a vendégek megtekinthetik a bukovinai székelyek betlehemes játékát, a hegyi pásztorokról elnevezett csobánolást, de a bólyi, húsvéti Emmausz-járást is.

Nem lesz hiány finomságokban: a borsodnádasdiak molnárkalácsot sütnek, a szatmári nénik szilvalekváros falatokkal kényeztetik a hozzájuk betérőket, a karcagiaknál bográcsokban rotyog a híres birkapörkölt, az Al-Dunai halászoknál az ízes halászlé.

Új örökségek is bemutatkoznak az idei esztendőben, hiszen a rendezvény vendégei lesznek az örökségjegyzékre tavaly felkerült kékfestő hagyomány mesterei és a rábavidéki szlovének vidám rönkhúzó szertartásának szereplői is.

A látogatók különleges városi szokásokkal, így az egri fertálymesterek titkos tevékenységével és a selmeci diákok víg nótáival, avatási szokásaival is megismerkedhetnek, de azt is megtudhatják, hogy Cegléd polgárai miért indultak gyalogszerrel Torinóba Kossuth Lajos meglátogatására.

Akik más nemzetek hagyományaira is kíváncsiak, azok felkereshetik a Lettországból érkező díszvendégek portáját is, ahol megismerkedhetnek a távoli Suiti régió különleges kultúrájával, amely az UNESCO veszélyeztetett örökségeket nyilvántartó listáján szerepel. Részesei lehetnek a közösség különleges énekhagyományának, tanulhatják táncukat és zenéjüket, megkóstolhatják finomságaikat, gyönyörködhetnek kézműves termékeikben és a gyönyörű lett viseletben is.

A látnivalók kavalkádjában többféle túraútvonal-javaslattal segítik az eligazodást a szervezők.

Színpadi programok

A fesztiválszínpadon idén is színesnél színesebb előadásokat láthatnak az érdeklődők. A matyók, a kalocsaiak csodálatos viseleteikben kápráztatják el a nézőket, a mohácsi busók a sokacok táncából adnak ízelítőt. A solymászok érdekes bemutatóval készülnek, a selmeci diákok víg dalolással örvendeztetik meg a pünkösdölő közönséget. A lett vendégek táncosai és zenészei is megjelennek a fesztiválszínpadon, és hogy az örökségek átadásában a legkisebbek is részt vehessenek, gyerekcsoportok is lehetőséget kapnak a megmutatkozásra.

Örökségfán lobognak a színes szalagok

Éppen 10 éve, 2006-ban csatlakozott Magyarország az UNESCO szellemi kulturális örökségéről szóló egyezményhez. Az ünneplés jegyében a Skanzenben működő Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság életre kelti szimbólumukat, az ujjlenyomat-mintázatú fát: egy gyönyörű szelídgesztenyefa „örökségfa”-ként várja, hogy a fesztiválon részt vevők – szereplők és látogatók – feldíszítsék a fát saját üzeneteikkel, emlékeikkel, ujjlenyomatos színes szalagjaikkal, így hagyva nyomot a világban.

A részletes program ide kattintva található.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026