Friss hírek

Archívum

Nyolc év után újra lesz repülőnap Kecskeméten, 2021. augusztus 28-29.

Nyolc év után újra lesz repülőnap Kecskeméten, 2021. augusztus 28-29.

Eseményfigyelő 1240

Az augusztus utolsó hétvégéjén tartandó kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatón látható lesz, hogy a nyolc évvel ezelőtti állapothoz - a legutóbbi kecskeméti repülőnaphoz - képest milyen jelentős fejlesztés történt a honvédségnél.

A Magyar Honvédség parancsnoka, Ruszin-Szendi Romulusz elmondta: az összes olyan repülőeszközt bemutatják, amely napjainkban repülhet a Magyar Honvédség kötelékében.

A magyar mellett további tucatnyi nemzet légi eszközei is felszállnak Kecskeméten a repülőbázis légterébe. A rendezvényen bemutatkoznak a szárazföldi haderőnem eszközei, valamint a tervek szerint meg lehet tekinteni a magyar fejlesztésű fegyvercsalád prototípusát is.

Különböző versenyeket is szerveznek, köztük olyat is, amelynek győztese akár helikopteres repülést is nyerhet.

Tizenkét ország jelezte, hogy kötelékkel részt vesz a nemzetközi repülőnapon – mondta Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese az M1 aktuális csatorna július 13-ai, kedd reggeli műsorában.

Sándor Zsolt vezérőrnagy kiemelte: mások mellett a „Török Csillagok” és a „Szaúdi Sólymok” is tartanak bemutatót, és több mint húsz nemzetközi hadiipari vállalat is részt vesz a kétnapos rendezvényen.

A parancsnokhelyettes közölte: nemcsak a légierő, hanem a szárazföldi haderőnem is megjelenik, bemutatót tartanak a különleges műveleti katonák, a területvédelmi ezredek, a honvéd kadétok, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is képviselteti magát.

Lesznek gyermekprogramok, valamint négy toborzópont is működik majd a rendezvényen, ahol a hivatásos, a szerződéses és a tartalékos katonai szolgálat iránt érdeklődőket is várják.

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 28-29-én tartanadó repülőnap programjairól bővebben lehet tájékozódni a repulonap2021.hu oldalon - hangzott el a műsorban.

További információ:repulonap2021.hu

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026