Friss hírek

Archívum

Nyitott portákkal várják a látogatókat a Zala-völgyében, 2021. július 30 - augusztus 1.

Nyitott portákkal várják a látogatókat a Zala-völgyében, 2021. július 30 - augusztus 1.

Eseményfigyelő 853

Hat napon át tizenhat portán csaknem harminc programmal várják a Zala-völgyében a helyi termelők és az agroturisztikai szolgáltatók a látogatókat július 30. és augusztus 1. között - mondta el Szabó Tibor programkoordinátor.

Hozzátette, hogy a következő hétvégén (augusztus 6-tól 8-ig) a Zalai-dombság több mint tíz településén nyitják meg a gazdaságok kapuit a látogatók előtt.

A Nyitott Porták Éjszakái elnevezésű programsorozatot 2019-ben rendezték meg először. Szabó Tibor elmondta, hogy a helyi termelők felismerték: A program lehetőséget ad arra, hogy bemutassák a hagyományos gazdálkodás tradícióit, a termékek előállításának folyamatát, a látogatók pedig közvetlen tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogy mitől különleges a helyi termék

Nyitott portának lenni együttműködéssel könnyebb, közös honlappal, egymás ajánlásával nagyobb sikereket lehet elérni - fűzte hozzá.

A Nyitott Porták Éjszakáin a vendégek természetközeli, egészséges környezetben, bensőséges hangulatban tölthetnek el két hétvégét. A látogatókat gasztronómiai kínálattal, ismeretterjesztő, valamint rekreációs programokkal várják és akár szállást is biztosítanak számukra. Lesz többek közt távirányítós fűnyírótraktoros bemutató, lehetőség nyílik pónilovaglásra, íjászatra és számos túrát is szerveznek - sorolta Szabó Tibor.

A vendégek ezen kívül a pincetúrákon, szőlőhegyeken, pincészetekben is megkóstolhatják a Zala-völgye legfinomabb borait. A kisgörbői hegyi portán hideg pálinkakoktéllal, Döbröcén szezonális gyógynövényből készült szörppel kínálják a vendégeket, akik a gazdaságok munkájába is bekapcsolódhatnak.

A zalaszentgróti vegyszermentes kertben a házigazdával közösen főzhetnek lecsót, a szőlőhegyi pince kerti borozójában kemencében sütik majd ropogósra a pecsenyét, a zalaszentlászlói kistermelői gazdaságban disznótoros vacsora készül.

A Mézespatkó Alkotóműhelyben a különlegességnek számító zalai cukorperec elkészítését is megtanulhatják a gasztronómia iránt érdeklődők. A zalaszentgróti családi méhészetben a magukra öltött védőruhában akár a kaptárokig is elsétálhatnak látogatók, a méhész pedig bemutatja, hogyan készül a Zalai-dombság egyik kedvelt kincse, a méz. Zalaszentlászló határában, a Gyógynövények Völgyében többek közt a biogazdálkodásról, valamint a hagyományos népi gyógyászati készítményekről szerezhetnek ismereteket a résztvevők. A Csáford-völgyi Natúr Ponton az adalékmentes, természetes tartósítási eljárásokat mutatják be.

A vendégek - családok és baráti társaságok - több portára is ellátogathatnak, de egy-egy gazdaság több órás programja is bőséges élményt nyújt. A meghirdetett programokon előzetes bejelentkezés után, tíz-harminc vendéget tudnak fogadni a gazdaságok.

|  Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta