Friss hírek

Archívum

Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál, 2018. július 14.

Nemzetközi Kocsitoló Fesztivál, 2018. július 14.

Eseményfigyelő 1743

kocsitolasA XV. századbeli híres találmánynak és a kocsit készítő mestereknek állít emléket Kocs községe az immár tizenkilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Kocsitoló Fesztivállal 2017. július 14. és 16. között. A háromnapos rendezvény fő látványossága a különböző kategóriákban megrendezésre kerülő kocsitoló verseny.

A hagyományos felnőtt futamon 5 fős csapatok egy több száz kilós kocsit próbálnak az 1500 méter hosszú pályán, a legrövidebb időn belül célba juttatni. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések és testvértelepüléseink kisiskolásai mérik össze tudásukat.

Hagyományőrző kezdeményezésként tavaly először került sor a „Nagymenők” kocsi építő versenyére, ahol az indulók saját építésű járműveikkel nevezhetnek, a rangos szakmai zsűri pedig a járművek műszaki és esztétikai jellemzőit figyelembe véve hirdet győztest.



Kocs község a versenyeken túl a fesztivál ideje alatt élményekben gazdag kulturális és hagyományőrző programokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A zenei programot számos remek koncert színesíti majd: Hooligens, Peet Projekt, Relics, Apacuka, Zoolbert és még sokan mások..

Időpont:  2018. július 14.
Helyszín:  Kocs község
Információ:  www.facebook.com



(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba