Friss hírek

Archívum

Mároki lakodalmas, 2018. augusztus 11-12.

Mároki lakodalmas, 2018. augusztus 11-12.

Eseményfigyelő 842

vofelyMinden év augusztusában kerül megrendezésre a két napos Mároki Lakodalmas, mely minden korosztály számára szórakozást és kikapcsolódást biztosít. A rendezvény egy igazi hagyományőrző lakodalom köré épül, ahol a falu két részét képviselő menyasszony és vőlegény házasságot köt.

Ezen a napon a hagyományőrző lakodalom szinte minden népi jellegzetessége képviselteti magát, így az ide látogató részt vehet a vőfély által vezetett násznép felvonuláson, a lánykikérésen és a szertartás minden mozzanatában.

Az évszázados hagyományokat megelevenítő szándékkal jött létre a Mároki Lakodalmas, mely egykor még két különálló település sváb és magyar hagyományait, lakodalmas szokásait fonja egybe. Egyik különlegessége, hogy a vőlegény kikérése sváb, a menyasszonyé pedig magyar szokások szerint történik, így egy menyegzőn keresztül tárul elénk a két hagyományvilág.

A kétnapos rendezvény szinte pontos mása egy igazi hagyományőrző falusi lakodalomnak. Az idelátogatók megismerhetik a humorral fűszerezett kikérőket, a falusi asszonyok által sütött és kínált lakodalmi süteményeket, a vőfély szerepét. Mindemellett a rendezvény szervezői kiemelt figyelmet fordítanak a hagyományőrző együttesek felvonultatására és a népművészeti hagyományok megismertetésére.

Fontos szerep jut a gasztronómiának, így a résztvevők megkóstolhatják a helyiek által sütött lakodalmas süteményeket, a környéken termelt borokat, illetve a lakodalmas ételeket is. A kézműves vásár, kiállítás, lovaglási lehetőség, nyitott múzeum és templom, hagyományos magyar és sváb népviseletek szerves részei a rendezvénynek. Az esemény 2015-ben bekerült a Baranya Megyei Értéktárba.

Időpont: 2018. augusztus 11-12.
Helyszín: Márok
Információ: www.marok.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.