Friss hírek

Archívum

Májusban folytatódnak a Kecskeméti Nemzeti online közvetítései

Májusban folytatódnak a Kecskeméti Nemzeti online közvetítései

Eseményfigyelő 1195

Ha kedd, akkor Kecskemét címmel indított előadásközvetítő sorozatot a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, májusban is folytatódnak az online közvetítések. A kedd esti felnőtt előadások mellett, gyereknapon a kisebbeknek is készülnek egy produkcióval, így öt előadás lesz látható a teátrum YouTube csatornáján májusban.

Május 5-én a tavalyi évad népszerű musical-jével, A beszélő köntössel indul a közvetítéssorozat, amely az egész család számára szórakoztató program lehet. Kecskemét 650. jubileumát Szente Vajk regényadaptációjával ünnepelte a teátrum, amelynek feldolgozása új nézőpontba helyezte a 16. századi Kecskemétet. A színház Facebook oldalán indított szavazás alapján, a közönség 96%-a kérte, hogy kerüljön az önline közvetítések közé a városmarketing-díjat is eredményező produkció.

A Kecskeméti Katona névadója születésének 220. évfordulóján tűzte műsorra a Bánk bánt – ezúttal mai magyar nyelven. Május 12-én méltán kerül az online közvetítések sorába nemzeti drámánk. Az alkotók célja az volt 2011-ben, hogy a – kétségkívül magas irodalmi értéket képviselő – veretes szöveg mögül kiszabaduló történet végre közvetlenül, mindenki számára érthetően szólaljon meg és hasson.

Sokan üzentek a színháznak és kérték, hogy a Csoportterápia című előadás is kerüljön az online közvetítések közé. Teljesül ezen nézők kívánsága, ugyanis május 19-én, a 2015-ben bemutatott zenés komédia kerül a színházszeretők „nappalijába”, nem is akárhogyan: angol felirattal egészül ki a felvétel.

A hónap utolsó keddje igazi vidám estét ígér, Csiky Gergely Buborékok című darabját tűzi a teátrum online műsorára, Mohácsi János rendezésében. Gyereknapra, május 31-én 10 órakor, a színház a meseopera-sorozat legnépszerűbb darabját, A manóvizsga című zenés előadást adja ajándékba kisebb színházbarátainak.

(Forrás: baon.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026