Friss hírek

Archívum

Karanténestekkel gondoskodik szórakoztatásunkról a Budapesti Fesztiválzenekar

Karanténestekkel gondoskodik szórakoztatásunkról a Budapesti Fesztiválzenekar

Eseményfigyelő 1051

Hétfő éjféltől a rendezvényeket általánosan betiltják, illetve bezárják a szórakozóhelyeket, mozikat, a kulturális intézményeknél pedig látogatási tilalmat vezetnek be. De nem kell lemondani a kultúráról és a szórakozásról. A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) például március 16-tól a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartana, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítson a közönségnek.

Fischer Iván, a Fesztiválzenekar zeneigazgatója így foglalta össze a karanténkoncertek lényegét:

Most eljött az intim, otthoni zenehallgatás és a néhány fős kamarazene ideje, hiszen nem szabad egy zenekarnyi zenészt és a közönséget egy zárt térben összezsúfolva veszélynek kitennünk. De zenére szükség van, ilyenkor még inkább.

A Karanténesteket a zenekar honlapján és a Facebook-oldalán lehet követni, és – amíg lehetséges – minden este 19:45-kor jelentkeznek. A következő napok programja ide kattintva érhető el.

A Facebookon egyébként pár nappal ezelőtt indult egy csoport, ahol a különböző élő közvetítéseket gyűjtik, és most már majdnem 60 ezer tagja van.

(Forrás: index.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál