Friss hírek

Archívum

Hetényi Talicskaolimpia, 2018. május 31 - június 1.

Hetényi Talicskaolimpia, 2018. május 31 - június 1.

Eseményfigyelő 624

talicskaA Hetényi Talicskaolimpia elnevezésű nemzetközi talicskatoló versenyt 2001-ben rendeztük meg először Hosszúhetényben A helyi önkormányzat, és intézménye a Nemes János Általános Művelődési Központ meghívására ebben az évben találkoztak először a Kárpát-medencében található Hetény elnevezésű települések ifjúsági delegációi.

Az ifjúsági találkozó keretében született meg a talicskatolás, mint olimpiai versenyszám. Azóta, kisebb változtatásokkal egyre nagyobb érdeklődés mellett minden évben megrendezzük a Hetényi Talicskaolimpiát.

A meghívásos csapatversenyre a Hetény nevű településeken kívül évente más–más csapatokat is meghívunk.

A nyílt egyéni versenyre bárki jelentkezhet a versenyfelhívás alapján.

Aki járt nálunk az tudja, hogy nem csak a verseny miatt érdemes Hosszúheténybe jönni. A csodálatos természeti környezet, a falusi vendégfogadók szeretete és figyelmessége, a mediterrán hangulatú Pécs közelsége, mind jó ürügy arra, hogy a Talicskaolimpia, vagy más rendezvény kapcsán meglátogassa a Zengőalján elterülő Hosszúhetényt.

Időpont:  2018. május 31 - június 1.
Helyszín:  Hetény
Információ:  talicskaolimpia.eu

 (Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future of Construction, 2026. november 12.
Future of Construction, 2026. november 12.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
Professional Investment Day, 2026. november 11.
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.