Friss hírek

Archívum

Gyüttment Fesztivál, 2017. augusztus 24-27.

Gyüttment Fesztivál, 2017. augusztus 24-27.

Eseményfigyelő 1051

gyuttmentMi, vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek közösen fogalmazzuk, közösen tervezzük meg ezt az új Életet. Egy olyan életet, amiben a sarat nem kikerüljük, hanem otthont építünk belőle. Amiben a gazt nem irtjuk, hanem levest főzünk belőle. Amiben ha azt kérdezik, mennyi tőkénk van, úgy felelünk: egy tucat hárslevelű és néhány leányka.

Mi, az ökotudatos létezés képviselői, úttörői, bozótharcosai évente egyszer összegyűlünk négy napra, előadóként vagy hallgatóként, de résztvevőként egymást segítve, tanítva, bátorítva összekapaszkodunk, erőt merítünk, közösségként közös térbe gyűlünk. Lehámozzuk magunkról a fogyasztói társadalom törvényeit, törekvéseit, törtetéseit, elvárásait, félelmeit, értéktelen rendjét, és felhímezzük egy szabadabb, lassabb, értékesebb élet körvonalait.

A Gyüttment Fesztivál éves találkozónk nekünk, akik már rájöttek: az aszfalt nem az, amibe gyökeret tudnánk ereszteni, boldoggá pedig nem tesz, hogy tartós tejben és márkázott vajban fürödhetünk.

Időpont: 2017. augusztus 24-27.
Helyszín: Oszkó
Információ: gyuttmentfesztival.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.