Friss hírek

Archívum

Fülemülék éjszakája 2016

Fülemülék éjszakája 2016

Eseményfigyelő 1229

fulemuleAz elkövetkező hetek kora esti és éjszakai óráiban hangzik fel országszerte a világ egyik legszebb hangú madarának, a fülemülének az éneke. Hallgassa meg Ön is! Az MME minden év áprilisában és májusában Fülemülék éjszakája programokkal várja az érdeklődőket. A program általában a délután második felében, még világosban, az érdeklődők gyülekezésével kezdődik.

Amint összegyűlik 15-20 fő, madarász terepi vezetőinkkel folyamatosan indulnak a madármegfigyelő csoportok. Ott, ahol madárgyűrűzés is zajlik, óránkénti hálóellenőrzések is színesítik, majd a madarak jelölése és kézben fotózási is színesítik a programot.

Bár a rendezvény fő attrakcióját a  fülemülék jelentik, a májusi estéken több más madárfaj: rigók, vörösbegy, poszáták képviselői is énekelnek, így folyamatosan van mit hallgatni. Ráadásul ebben az időszakban már sok madárnak fiókás fészekaljai vannak, ezért a korábban érkezőkkel többnyire etető madarakat is meg tudunk figyelni, egészen a nappali világosság utolsó perceiig.  Csoportvezetőink a rövid, nem kimerítő, sétáló sebességű túra közben folyamatosan felhívják a figyelmet a kínálkozó látnivalóra, mesélnek a madarakról, beszélgetnek a vendégekkel, és természetesen kérdezni is lehet tőlük.

Amint az esti szürkülettel a többi madár elhallgat, rázendítenek a fülemülék. Ilyenkor a hímek se látnak, se hallanak, nemigen zavartatják magukat, ezért a csoportok nem ritkán két-három méterről hallgathatják az elképesztő hangerejű és változatosságú éneklést.

A program a sötétség beálltával zárul, mert ilyenkor a fülemülék néhány órára elhallgatnak, rövid pihenőt tartanak, hogy aztán éjféltől hajnalig folytathassák szerenádjukat.

Időpont: 2016. május
Helyszín: országos
Információ: www.mme.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.