Friss hírek

Archívum

Éjszakai túrán mutatnak be három nevezetességet a budai Várban

Éjszakai túrán mutatnak be három nevezetességet a budai Várban

Eseményfigyelő 672

Éjszakai túrán mutatják be a budai Vár három neves természeti és történelmi értékét. Az első alkalommal szervezett éjszakai túra egy korábban nem látott turisztikai összefogásnak köszönhetően valósul meg.

Az október 31-i Sziklába vájt történelem – Árnyak és fények a Várnegyedben címet viselő program a Sziklakórház Atombunker Múzeum, a Duna-Ipoly Nemzeti Park és a Mátyás-templom Gondnokság szervezésében valósul meg – hangzott el az esemény szerdai sajtóbejárásán.

A budai Várnegyed felszíni látnivalói alatt egy kevésbé ismert, több kilométer kiterjedésű barlangrendszer húzódik, mely sok évszázados történelmi emlékeket is rejt.

A program első felében a résztvevők a Sziklakórház földalatti létesítményének egykor szükségkórházként funkcionáló termeit járhatják be. A látogatók egy zseblámpás történelmi időutazáson megismerkedhetnek a Várnegyed és Budapest második világháborús és 1956-os történelmének időszakaival.

Ezt követően az érdeklődők egy üvegajtón át léphetnek majd a budai Vár Duna-Ipoly Nemzeti Park által üzemeltetett természetes barlangba, ahol a föld alatti termek és folyosók hosszú során keresztül fény derül arra, hogy az évszázadok alatt hogyan alakultak át a természetes eredetű barlangüregek labirintusszerű pincékké és hogyan hasznosították őket a legkülönfélébb módon a borospincétől a börtönön át az óvóhelyig.

A program harmadik részeként a 800 éves Mátyás-templom panorámaterasza tekinthető meg, ahonnan 360 fokban látható az esti fényárban úszó főváros.

A toronyba 197 lépcsőfok visz fel. A kilátóterasz 360 fokban körbejárható, így a látogatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy megcsodálják Budapest legszebb látnivalóit és megismerkedjenek többek között a templom tornyaival, s a velük kapcsolatos legendákkal, továbbá a harangok történetével.

A másfél-két órás időtartamú túrák október 31-én este óránként indulnak a Sziklakórház Atombunker Múzeum bejáratától, egy alkalommal maximum 10 résztvevőt engednek be. A járványügyi helyzetre való tekintettel a maszk viselése kötelező.

A túráról bővebb információk a www.varbarlangiseta.hu és a www.sziklakorhaz.eu weboldalon találhatók.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.