Friss hírek

Archívum

Dunakanyar Félmaraton, 2019. április 7.

Dunakanyar Félmaraton, 2019. április 7.

Eseményfigyelő 711

dunakanyarfutasA Dunakanyar legnagyobb félmaratonja 2019-ben már harmadik alkalommal kerül megrendezésre. Az első futóversenyen 1500-an, tavaly pedig már 2000-en vettek részt, amivel el is értük a pálya maximális befogadóképességét, tehát idén is 2000 fő a limit. Április elejére kizöldül a Duna-part, a zsenge levelek és a futás együtt a megújulás érzését fokozza a futókban.

A zebegényi Sárkánydomb a félmaraton egyik fénypontjává nőtte ki magát, mert bár egy rövid szakaszon erősebben emelkedik, a káprázatos panoráma, ami a futók elé tárul a tetőn, örök emléket nyújt. Nem kevésbé látványos a zebegényi főtér a Koós Károly templommal, majd a Dőry kastély, aminek a kertjét minden évben megnyitják futóink számára. A nagymarosi Fő téren a Visegrádi vár csodás látványa is fokozza a célbafutás felemelő élményét, mely sokak kedvenc háttérképe is.

Időpont: 2019. április 7.
Helyszín: Nagymaros Fő tér
További információk: panoramafutas.hu

(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Állófogadás-tervezés: a hat hiba, amin a legtöbb céges rendezvény elcsúszik
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
Environtec powered by ÖKOINDUSTRIA, 2026. október 7-9.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Sustainable World, 2026. szeptember 8.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Boost Your Business, 2026. szeptember 9.
Így lett sláger a remegő palacsinta
Így lett sláger a remegő palacsinta