Friss hírek

Archívum

Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál, 2018. május 18-21.

Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál, 2018. május 18-21.

Eseményfigyelő 816

corsoA rendezvényen idén négy napon keresztül három színpaddal, koncertekkel, dj-kkel, színházi produkciókkal, ételkülönlegességekkel, vásártérrel, vidámparkkal, gyerekszigettel és sok meglepetéssel várják az érdeklődőket.. Művészekkel telik meg a Kis-Duna sétány, a Mindszenty tér, a Kossuth híd és az Erzsébet park Esztergomban, május 18-21-ig.

Az eddigi évektől eltérően már pénteken indulnak a programok, minden nap déltől már vidámpark várja a látogatókat, 15 órától hajnalig pedig már a zenéé és a kultúráé lesz a főszerep. A Nagyszínpadon mások mellett olyan zenekarok várják a közönséget, mint a The Carbonfools, a Belga, az Irie Maffia, a Mystery Gang, a Neoton Família és a Zion Refresh.

A koncertek mellett a kultúra is kiemelt szerepet kap, olyan neves színházak érkeznek a fesztiválra, mint a Csavar Színház, a Thália Színház és az RS9 Színház. A helyi színészek is a SZÍNpadra lépnek, az esztergomi Babits Mihály Kamaratársulat Vörös István: Hruscsov pincére voltam című darabjának ősbemutatójára készül.

Színpadi beszélgetéseket és előadásokat is hallhatnak az érdeklődők mind kultúra, mind közéleti témákban. Mások mellett ott lesz Ambrus Attila - a Viszkis, valamint Nemere István író.

Idén első alkalommal a Hídlap.hu is előadásokkal várja olvasóit és minden fesztiválozót. A közélet, a kultúra és sport egyaránt megjelenik majd a SZÍNpadon. Ott lesz Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, Suhajda Szilárd hegymászó, a Hídlap népszerű bloggere, Dió is, este pedig a L’art pour L’art Társulat best of produkcióját láthatják az érdeklődők.

Az idei évben is lesz All In Music Sziget, ahová az elektronikus zene kedvelőit várják. Olyan neves dj-k pörgetik majd a lemezeket, mint Nigel Stately, Dj Nara és Dimofat.

A szervezők különlegességekkel is készülnek, a LelkiFRÖCCS buszban szerzetesekkel beszélgethetnek a fesztiválozók. Ide bárki felszállhat, akinek kérdése van az életről, vagy egyszerűen csak szeretné, ha meghallgatná valaki.

Emellett egy hatalmas vidámparkkal is várják az érdeklődőket, az Erzsébet parkban lehet majd kipróbálni a különleges játékokat.

A gyerekek sem maradnak ki a szórakozásból, őket egy egész Gyereksziget várja, ahol kicsiknek szóló előadásokkal, mesékkel, bábozással, kézműves foglalkozással, vízi vidámparkkal és játékokkal készülnek a szervezők.

Természetesen nem maradhat ki a vásártér sem, megszokottan a fesztivál színvonalához étel és italkülönlegességgel, kézművesekkel telik meg a Kis-Duna sétány és a Kossuth híd. Emellett művészekkel is találkozhatnak a résztvevők, akiknek munkájába bárki betekintést nyerhet.

Összességében négy nap sűrű és minden korosztály számára ígéretes programokkal várja a Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál a látogatókat május 18-21-ig Esztergomban. Mindezt ingyenesen! 

Időpont: 2018. május 18-21.
Helyszín: Esztergom
Információ:  comediumcorso



(Esemény Menedzser)

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe