Friss hírek

Archívum

Cirkusz a Szigeten

Cirkusz a Szigeten

Eseményfigyelő 893

szigetA Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra. Az egyre növekvő érdeklődés kiszolgálására idén már egy majd’ 1000 főt befogadni képes sátrat állítanak fel a szabadtéri színpad mellett, s a fesztivál fennállásának 25. évfordulója alkalmából az eddigieknél is sokszínűbb és nemzetközibb program állt össze.

Nem is egy, hanem egyből kettő, a legjobbak között számon tartott társulat érkezik Kanadából a Sziget színpadára: a Machine de Cirque azonos című produkciója, illetve a Cirque Alfonse Barbu címűelőadása tekinthető meg. Az ifjabb nemzedék képviseletében a Baross Imre Artistaképző tanulói mutatják be legújabb műsorukat minden délután. Ezt a spanyol Compañia Vavel Circus társulatának Garbuix című előadása követi, amelyet már csak azért is nagy kár lenne kihagyni, mert az öt hölgyből álló csapat legalább akkora unikumnak számít, mint előadásmódjuk sajátos hangulata.

A szabadtéri színpadon ezúttal is olyan produkciók kaptak helyet, melyek könnyűszerrel képesek megteremteni azt a különleges hangulatot és egyedi interakciót a közönséggel, ami ezt a helyszínt annyira jellemzi. Itt minden nap 16:00 és éjfél között nevethetnek és ámuldozhatnak az érdeklődők a kenyai The Black Blues Brothers, az olasz Circoriccio és Dario Rossi, vagy éppen a québeci Mr. Banana előadásán. A szabadtéri színpad műsorát minden nap fél órás tűzzsonglőr-show zárja.

Machine de Cirque



Cirque Alfonse: Barbu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.