Friss hírek

Archívum

Készülhetünk a Bujtor István Filmfesztiválra

Készülhetünk a Bujtor István Filmfesztiválra

Eseményfigyelő 1082

Idén ismét, immár 12. alkalommal rendezik meg Balatonszemesen a Bujtor István filmfesztivált, amelyen 110 film méretteti meg magát a nagyérdemű előtt. A rendezvény augusztus 19-től 22-ig tart majd.

Az előzsűri által versenybe engedett alkotások között 35 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 25 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 3 animációs alkotás és 47 versfilm szerepel – közölték a szervezők az MTI-vel.

A játékfilmek között van Aracsi Norbert Elfelejtett nemzedék című alkotása, Dézsy Zoltán Tíz perc múlva három című romantikus nyomozása, Pataki András Sári-gyöp és Százados Miklós kísérleti filmje.

A dokumentumfilmek között látható Poroszka Magyar Zsolt Méhlegelők című ismeretterjesztő filmje, Bárány Krisztián és Takó Sándor Erdély – Ég és föld között című alkotása. A versfilmek között a nagy klasszikus költők alkotásainak feldolgozása szerepel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem több versfilmmel is nevezett.

A szakmai zsűri elnöke Ferenczi Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, az SZFE, az ELTE és a Metropolitan Egyetem tanára.
A Bujtor István-díjat kategóriánként ítélik oda és augusztus 22-én adják át. Külön is díjazzák majd a legjobb alakításokat, forgatókönyvet, operatőri és vágó munkát, a legjobb effekteket, zenét, szerkesztést és rendezést.

A fesztivál védnöke Bujtor Judit, igazgatója Lutter Imre. A fesztivál programjait koncertek, utcaszínház, ételkóstoló, emlékkiállítás, veteránautós találkozó és retro utcabál is színesíti. A kertmoziban esténként a nagy Bujtor-klasszikusokat – A Pogány Madonna, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba és a Csak semmi pánik – vetítik, a Bujtor István-emlékkiállítás egyebek mellett Kardos doktor rendőrszobáját, egykori filmes mementókat, kellékeket, relikviákat, hajós ereklyéket, filmes kulisszafotókat, plakátokat mutat be.

A családi programok között olyan színházi előadások is szerepelnek, mint a Padlás című musical és a Lúdas Matyi, filmzenei és operett-musical slágerek szólalnak meg a Pécsi Nemzeti Színház művészei előadásában, fellép mások mellett Takács Nikolas, Huzella Péter és Gerendás Péter.

| Forrás: balaton.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.