Friss hírek

Archívum

A nagy vízbe ugrás, 2016.  július 10.

A nagy vízbe ugrás, 2016. július 10.

Eseményfigyelő 1133

furdoOrszágszerte 15 helyszínen rendezik meg július 10-én, vasárnap a Nagy Ugrás elnevezésű programot, amellyel a folyók és vizes élőhelyek természeti értékeire hívja fel a figyelmet a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete. A WWF Magyarország Alapítvány közleménye szerint a program központi helyszíne idén is a dunabogdányi szabadstrand lesz.

Tavaly mintegy háromszázan rohantak egyszerre a Dunába, hogy ezzel álljanak ki folyóink védelme mellett. Az eseményhez - amely az Ausztriában, Horvátországban és Szerbiában is ekkor megrendezett Európa Amazonasa elnevezésű emléknap részeként ünnepli az öt országon átnyúló Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum kezdeményezést - idén Herend, Heresznye, Sződliget, Gyermely, Kisoroszi, Nagymaros, Nagykörű, Sajóörös, Cégénydányád, Ibrány, Túristvándi, valamint Törökszentmiklós, Zebegény és Vác is csatlakozott.

A Nagy Ugrás elnevezésű európai kezdeményezés egy évtizedes múltra tekint vissza, első alkalommal 2005-ben több mint 250 ezer embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak be ugyanabban az időpontban.

"A délelőtt a hagyományos strandröplabda versennyel indul, amire a helyszínen lehet majd regisztrálni, a győztesek pedig ezúttal sem távozhatnak jutalom nélkül. Csúszda, kalandpark, kreatív sarok, vízparti gyermekjátszó, zene és a védjeggyé vált plüss óriáspanda várja az ugrani vágyókat" - idézi a közlemény Antal Alexát, a WWF Magyarország kommunikációs vezetőjét, aki kiemeli azt is: az Európa-szerte ugyanekkor megrendezett esemény célja újjáépíteni kapcsolatunkat élővizeinkkel.

A dunabogdányi központi helyszínre Budapestről közös kerékpártúra is indul, a vasárnap délután 15 órakor egyszerre vízbe ugrókat pedig a Dunabogdányi Svábzenekar fúvósai fogják lelkesíteni. Újdonság, hogy idén a Duna szentendrei ága Dunabogdánnyal szemközti túlpartján, Kisorosziban is megrendezik a Nagy Ugrást, így érdekes látványban lehet része a látogatóknak a folyópart mindkét oldalán - olvasható a közleményben.

Az eseményről további információ a WWF Magyarország honlapján olvasható.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba