Életműkoncert kavalkád az Arénában! Vikidál Gyula és Zeffer András kétrészes előadással ajándékozza meg a közönséget 2018.január 6-án a Budapest Arénában. A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész…
Megnyitása óta a Müpa minden augusztus 20-án jazzmuzsikával köszönti az államalapítás ünnepét és egyúttal az új hangversenyévad indulását is. Egy szűk héttel az augusztust záró New Orleans Swingfesztivál előtt ezen…
Népi motívumoké a főszerep a Skanzen augusztus 20-i hétvégéjén. Két napon keresztül a hagyományos népi kultúrában felismerhető jelek, mintázatok, színek és ezek jelentése áll a programok középpontjában a szentendrei Szabadtéri…
Az első ízben 2012 nyarán megszervezett program sorozat középpontjában idén, hatodik alkalommal is a gyerekek, a család, a közös játék, és az élmények állnak. Pécs kulturális városrésze az iskolakezdés előtt.…
Hatodik alkalommal rendezzük meg Esztár községeben ezt a különleges és családias hangulatú, nagyon kulturált gasztronómiai élmény-eseményt, ahol 7 fesztiválhelyszínen 20 fellépő, 50 kiállító, közel 100 főzőcsapat és több mint 200…
Három ormánsági falu, 27 egyedi helyszín, 70 kivételes program augusztus utolsó hétvégéjén: Ezt kínálja a Márta István vezetésével megvalósuló fesztivál. „Azt szeretnénk bizonyítani, hogy minőségi fesztiválnak is van helye, létjogosultsága…
Idén ünnepli a Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum fennállásának 55. évfordulóját. Ebből az alkalomból tortával, közös héliumos lufi felengedéssel egybekötött fotózással, Irigy Hónaljmirigy fellépéssel, Minimax Családi nappal, Frisss FM kitelepüléssel és…