Egy este, amikor nem kell hét óra hét percig várni, hogy felgördüljön a függöny, egy este, amikor nincsenek nézők, csak résztvevők, egy este, amikor nem a színpadon, hanem a backstage-ben…
A Bordány Sportkör és az IKSZT összekapcsolt, közös rendezvénye. A kecskeversenyt harmadik alkalommal, a sütő-főző rendezvényt pedig már negyedik alkalommal rendezik meg Bordányban. Kecskefuttató verseny, különféle játékok, vetélkedők, kézműves termékek…
Immáron 7. alkalommal kerül megrendezésre Nyáregyháza fesztivál, melynek keretében motoros találkozó és felvonulás is lesz. A Fesztiválon számos program és híres fellépő jelenik meg ismét Nyáregyházán a térség legnépszerűbb ingyenes…
Megy a gőzös, megy a gőzös… a Kanizsai Vásárra. A műdal létrejöttét a híres század eleji vásár ihlette, amely számos rendezvény alapkoncepciója is: azok célja a város főterének, az egykori…
A Budakeszi Vadaspark szeptember 2-án (szombaton) nagyszabású terepfutó rendezvénynek ad otthont. A BBU Vadasparki Terepfutó Kupa kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy a vadaspark mint a verseny egyik főszervezője az aktív…
Már hagyományként rendezik meg éves futóversenyt a kéthelyi szőlődűlők között, idén először duatlonnal egybekötve. A teraszon grill party és jazz koncert vár, az est fénypontjaként a szabadtéri színpadon Király Viktor…
Egy szolíd beszélgetős, egymás gépeinek a megcsodálása, ötletek és eszme cserék végett gondoltak ki egy összejövetelt. A helyszín a Szentesi Tesco (kisparkoló rész). Az autóbőgetést és a gumicsikorgatását mellőzik itt,…